Nem azt mondom, hogy sokan nem azért mentek el, mert nem értenek egyet az intézkedéssel, azonban a tiltakozásokat nem ezért találták ki, nem ezért szervezték.

Mert akár hiszik, akár nem, az ilyesmit bizony szervezni szokás. Az csak a városi legendákban és idealista hobbi-tengerbiológusok álmaiban működik, hogy hirtelen egy ártatlan tisztaszívű a jó ügy érdekében felhívást tesz a netre – oszt másnapra ott a tömeg az utcán. Ilyen esetekben csak a belvárosi bálnavédő anyukája és a szobatudósra csúnyácska lányát rátukmálni vágyó szomszéd Erzsó néni van ott. A színpad egy sámli, a díszlet egy A4-es papír „Te is cet vagy!” filctollfelirattal, a hangosítás pedig egy segédmikrofonos Telefunken magnó. Nincs azonban média, nincs tízezres közönség, s főleg nincs a múltból előkotort liberális politikus, tengerentúli ügyvivő és az ügy mellett máris kiálló brüsszeli korifeus!
Vasárnap és tegnap mindez megvolt, nem kicsit, nagyon. Igaz, az egész történetet itt is a „bálnamentő” civilség, a fiatalság, a high-tech diszkrét bájával öntötték le. Hiszen a politikából már mindenkinek elege van, ami három választás után nem is csoda. 

Három vesztes választás után! Hiszen a hazai „demokratikus ellenzék” idén háromszor igyekezett rátukmálni termékét a magyar választóra, s az háromszor nem kért belőle. Negyedszerre még a legelszántabb Döbrögi sem próbálkozik… és főleg nem fektet belé egy fillért sem ebben a konstrukcióban a „napnyugatról” érkezett mentor. 

Kérem, egy pillanatig se higgyék, hogy nagyszerű jó barátunkat, a tüntetéseket magánpasszióból végigkísérő André Goodfriend amerikai ügyvivőt vagy Neelie Kroes leköszönő (!) EU-biztost, netán Michael Roth német szocdem államminisztert egy percig is érdekli, hogy mennyibe kerül Magyarországon az internet. Kiábrándítanám hazánk „demokratáit” is: még csak az sem lépi át az ingerküszöbüket, hogy mennyire liberális a magyar kormány. Őket egyvalami érdekli: mennyire szolgálja ki őket az adott budapesti kabinet. Magyarországon az elmúlt évtizedekben a szocialista-liberális kormányokat kérniük sem kellett, ők azonnal teljesítettek. Még a fizetséget sem beszélték meg előre, mint a tapasztalt prosti, csak teljesítettek, abban reménykedve, hogy később valami lecsöppen nekik is. Ha valaki ezt vulgáris hasonlatnak érzi, gondoljon bele, hogy mi a véleménye a hazát elkótyavetyélő korrupcióról, a nemzeti érdekek nyílt kiárusításáról – amire, kedves „demokraták”, nem reakció, hogy minden politikus lop. Orbánékkal nem az a baj, hogy keresztények és konzervatívak, hanem az, hogy addig szentnek tekintett nyugati gazdasági előjogokat sértettek, ráadásul nyitnak Kína és Oroszország felé. Ez tűrhetetlen, tessék tanulni a színes forradalmakból!

Emlékezzenek csak vissza a vasárnap estére. A Hősök terén a főszervező Gulyás Balázs az internetadóval kezdte, második kiáltása azonban már Paksról szólt. 

A mostani nettüntetések – hasonlóan és már profibban a korábbi médiabalhéknál – a fent említett „forradalmak” mintájára épültek fel. Nem lenne ezzel baj, a modern világban mindenki elles ezt-azt. Azonban itt nem erről van szó. Belgrád, Tbiliszi, Kairó, Damaszkusz és Kijev ismétlődő vonása az, hogy az aktivistákat valamelyik civil alapítvány képezi ki, szerszámozza fel és látja el munícióval. Ugyanolyan tisztázatlan a pénzforrás, ugyanolyan a hangszóró, a színpad, a tömegben térképészeti pontossággal elhelyezett aktivista. Még a jelszó is hasonló: vasárnap a tízezres tömegben „spontán” egyszerre több helyütt kezdték el skandálni: „Aki nem ugrál, adót fizet, hejj, hejj!” Kijevben ez így hangzott: „Aki nem ugrál, az orosz, hejj, hejj!” Nyilván véletlen, ugye? Mint az utána bekövetkező balhé, amely remélhetőleg arra provokálja a rendőrséget, hogy keményen lépjen fel, hiszen köztörvényes helyzetben erre van utasítása. S akkor beköszöntött a sötét rendőri diktatúra. Jöhet tiltakozni a demokratikus Nyugat… amit mellesleg 2006-ban valahogy elfelejtett.

A hol szocialista kerületi alelnök, hol csak MSZP javasolta önkormányzati bizottsági tag Gulyás ebben a történetben a hahotázó hahásokhoz, ex-millásokhoz hasonlóan csak első számú stróman és kapcsolattartó. Demszky és Kuncze urak azért kerülnek elő a naftalinból, mert ők jó végrehajtók voltak mindig is. Mint a Majdanra odavezényelt, egy éve még közutálatnak örvendő Jacenyuk, vagy az elátkozott „tolvaj oligarcha” Porosenko. Egyikük ma Ukrajna kormányfője, a másikuk elnöke. Az ország meg vérben és csődben, de legalább lesz privatizáció, és amerikaiak ellenőrzik az energiaszektort – benne az atomerőművekkel.
Kijev azonban nem Budapest. Ezt csak idén háromszor mondták el
a magyarok.