Ha csupán egyetlen szóval szabadna jellemeznem az én drága, hőn szeretett és rémkedves anyósomat, bizony csak ennyit rebegnék szemlesütve: ő egy látnok!
Pedig nincsen néki egy csepp látnoki képessége sem, arra bármikor mérget vehetne. Bizonyítom ezt azzal, hogy hosszú könyvelői pályafutása alatt egyszer sem tudta előre megjósolni, mikor toppan be hozzájuk a külső revizor. És mégis...
Valahányszor csak megszólal mézédesen vészjósló hangján, és azt mondja: „Meglátod, Bélám, baj lesz ebből”, nos, nekem azonnal remegni kezdenek a térdeim. Ugyanis tényleg baj lesz.
Előbb-utóbb, persze, és nem pont abból, amire ő gondolt, ám a baj mégis eljő oly biztosan, hogy arra akár devizaalapú bankkölcsönt lehetne fölvenni.
Emlékszem, amikor hetvenben szegény Nasszer elnök halálhírét elolvasta, máris ráborult a vállaimra:
- Baj lesz ebből, Bécikém, meglátod...
Nem telt bele két esztendő, s lám, nálunk idehaza máris lefékeződött a gazdasági reformfolyamat.
Hetvenkilencben, amikor még hóvégeken is nagykanállal ettük a krumplilevest, igaz, külföldi hitelekből, anyósom kanala megállt egy pillanatra a levegőben, s ő maga pedig csak ennyit mondott:
- Ne szürcsölj már olyan randán, édes fiam...
Hej-haj, kérdezem én, hol vannak azok a régi szürcsölések?
Anyósom drága, akihez maga Hanussen is bátran járhatna továbbképzésre, az ilyen-olyan korrupciós botrányokról hallván a fejét csóválta:
- Sok itt még a vizesnyolcas...
Fel is emelték a vízdíjakat hamarosan!
A mostani választások előtt is panaszkodott a lelkem, hogy Emdéef ide, meg Eszdéesz amoda és Maszop pediglen bárhova, neki bizony hasogat a bal válla. (Az, amelyik hatvannyolcban beszorult a liftajtóba.)
És lám, engem megint elkapott ez a nyavalyás tavaszi nátha. Ráadásul pont most nincs mellettem az én drága anyósom. Ugyanis kora reggeltől késő éjszakáig bent robotol a Parlamentben. Hogy mi a fenét csinál ott?
Természetesen tudományos prognózisokat készít a Fidesz számára.
