Névjegy

Magyar karikaturisták "Névjegyei"

Balázs-Piri Balázs
Barát József
Békési József Sándor, Joe
Dallos Jenő
Dluhopolszky László
Fenekovács László
Földes Vilmos
Gyöngy Kálmán
Jelenszky László
Krenner István
Lakatos Ferenc
Lehoczki Károly
Léphaft Pál
Marabu
Nemes Zoltán
Pápai Gábor
Rau Tibor
Sajdik Ferenc
Szmodis Imre
Szűcs Édua
Tónió
Varga (Zerge) Zoltán
Weisz Béla
Zsoldos Péter

Ludas Matyi újság

Friss topikok

  • takacsveca93: Ha igazán fantasztikus akciókra és folyamatosan frissülő szórólapokra vágysz, akkor csekkoljatok i... (2017.11.08. 09:55)
  • Ludas Matyi újság: Orblio LACI? BÉLA? (2016.12.09. 23:11) DALLOS JENŐ :/miniatűr könyvek ,sorozat/
  • Gergely Pap: Kedves Laci! A képeid ugyanúgy tetszenek, mint 67-ben a Kossuth nyomdában. További jó egészséget. (2016.11.13. 18:36) Pápai Gábor
  • Feriba: Csak a szöveg tartalmát próbálom előásni! (2016.10.09. 19:38) HALÁSZ GÉZA
  • Feriba: -Azt mondták, szépen mosolyogjak a NAVos ellenőrre! (2016.10.09. 19:34) HALÁSZ GÉZA

                       SZÍNÉSZNEK SZÜLETNI KELL!

 

 

 

 

     Mindössze ötnapos volt, amikor özvegy Steingruber Rezsőné, a drága nagyi a bölcsője fölé hajolt, s könnybe lábadt szemekkel, elhaló hangon csak ennyit suttogott:

     „Kiköpött Somlay Artúr!”

 

     Háromévesen már a Gólya, gólya, gilicét énekelte a bicegős konyhaasztal viaszosvásznán állva, miközben a Celldömölkről ez alkalomra fölutazó tanti csordultig bőgte az eléje rakott ménkű nagy mosófazekat.

     Az óvodai Mikulás-ünnepségeken évről évre ő adta a kisebbik krampuszt, s bár az általános iskola irodalomóráit rendre a folyosón töltötte – „Mars kifelé a szemem elől!”, bökött csontos mutatóujjával az ajtóra alkalmanként Böbe néni –, a gimnáziumban már József Attilát szavalt tiszta szívvel, a délutáni önképzőkörben pediglen kortárs barguzini orosz költőket:

 

                                     „Habár felül a gálya

                                     s alul a víznek árja,

                                     azért a Bajkonur!”

 

 

     A Színművészeti Egyetem felvételi vizsgáján a méltán elfeledett babérköszörűs költővátesz, Jambusz J. Jenő Pacavers című költeményét mondta, imigyen:

 

                                

                                             „Kiröhögünk ám mi bárkit,

ha minálunk talál pacát,

                                             akárhányszor átvilágít

      engem, Dodót, meg a Lacát.

 

                                              Sosem hagytuk egymást sárban,

     a múltunkon nincsen paca,

               tiszták vagyunk mind a hárman –

  én, a Dodó, meg a Laca.

 

         Kimondom, bár roppant kényes:

      nincs több ilyen rendes pacák.

Hát zengjen rólunk fényes

   ének, Dodók, meg a Lacák.”

 

 

 

     Nos, minek szépítsük a dolgot: páros lábbal, khm, tanácsolták el az irigy tanerők. Megsemmisülten állt a színpad közepén, és számára ekkor csupán két lehetőség kínálkozott. Pro primo először is az, hogy a Sztanyiszlavszkij-módszert alkalmazza, s ott a reflektorok össztüzében megmutatja legbenső énjének fene nagy fájdalmát, avagy, pro primo másodszor: megereszt egy igazi mefisztói gúnykacajt. Ő az utóbbit választotta, és még aznap este beiratkozott Gézengúz Gizi színitanodájába.

 

     A színészmesterség elsajátításának nehéz esztendei következtek. Másodévben, amelynek harmadszor is nekirugaszkodott, már gyakran meghívták a szinkronstúdióba, ahol az 1920-as évek albán némafilmjeit szinkronizálta. Ekkor figyelt fel rá a szakma!

     A nagy őszi influenzajárvány orrfacsargató napjaiban Ascher Tamás váratlanul meghívta, no nem a Cyrano címszerepére, hanem az éppen premier előtt álló Kurázsi papába, melyben ő kapta a néma lány szerepét. Amely szerepből estéről estére ki-kilépve, a második felvonás közepe táján, amikor a zsöllye lassan kiürült, titokban együtt énekelte a többiek takarásában a csatadalt:

 

 

                                             „Csatát csatára raksz,

                                             úgy felszínen maradsz!

                                             Csak adjál és vegyél,

                                             Hogy mindennap egyél!

 

                                             Egy megrakott szekér –

                                             Lássuk, mi mennyit ér…

                                             Mondj mindent direktbe:

                                             Vivát Bertolt Brechtre!”

 

 

     Csoda-e hát ezek után, hogy a néma lány alakítását nem hagyták szó nélkül? Azonnal szerződtette őt a Nemzeti. Előbb díszletmunkásnak, majd a következő évadban már villanyszerelő-segédnek. Megrázó alakítást nyújtott, igaz, Molnár Gál Péter szerint végig fáziskésében volt.

     Aztán végre jött az első igazi megmérettetés, a Lear királyban a harmadik alabárdos. Ahogyan ott toporgott a szexi Goneril mögött, előreszegezett dárdával! Mindenki őt nézte a premieren… amikor megpróbálta elgáncsolni azt a pökhendi, gáncsoskodó Gloster grófot… (Ötödszörre sikerült!)

 

     Persze a kritika megint agyonhallgatta őt, beleértve magát Koltai Tamást is. Másnap délelőtt, munkakönyvével a kezében becsöngetett a Vígszínházba, s meg sem állt Marton direktor úr szobájáig, jóllehet Zsuzsika, a művészbejáró tündéri lelkű portása négyszer is utána lőtt. De őt nem lehetett megállítani! A Vígben igazi nadrágszerep várta: délután ő vihette Lukács Sándor pantallóját a közeli pucerájba.

 

     S oly sok év után végre befogadta őt a szakma. Hamarosan a színésztársalgók ünnepelt sztárja lett, a sörhabos bárpultok alkalmi Jászai- és Kossuth-díjasa, akinek maga Kern András is fizetett olykor egy-egy fél unikumot, igaz, csak bemondásra.

 

     Persze a fél unikumok mellett kapott néha kisebb színészi feladatokat is, sőt a laposbukszai Fenomén Béla Pinceszínház gyermekdarabjában, a Kék patkány csatornájában címszerepet is. Ám az igazi áttörést, mint oly sok pályatársának ebben a honban, egy kereskedelmi tévécsatorna hozta meg a számára.

      Előbb egy akciókrimiben adta a távoli puskalövéseket, de nem volt átütő sikere. Na, bumm!, mormolta magában, s kijátszva a nagysegg… a nagytehetségű dramaturgnő éberségét, bekönyörögte magát egy fékezett habzású szappanoperába, ahol egy inkább kapatos, semmint jóképű viceházmestert alakított. Három fényes év következett! Ám sajna a nézettségi indexek drámai csökkenésekor a sorozatot egyik napról a másikra levették a képernyőről. Három fényes év után jött az újabb hét szűk esztendő…

 

      Előbb az alig használt limuzinján adott túl, majd a mahagóni bútorain, később az Alföldi Róbert-festményein, végül pediglen a rózsadombi kastélyát tette pénzzé, s beköltözött a Gézengúz Gizi Színészotthonba, ahol esténként a róla valamikor is megjelent egyetlen, megsárgult újságcikket olvasgatta.

 

     A temetésén a halottat adta. Barátai, rokonai és irigyei szép számmal jelentek meg a koporsója körül, és a sírásók legnagyobb bosszúságára kétszer is visszatapsolták.

 

      Na ja, hölgyeim és uraim, színésznek születni kell!

 

 

    

    

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aludasmatyi.blog.hu/api/trackback/id/tr321963461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása