Névjegy

Magyar karikaturisták "Névjegyei"

Balázs-Piri Balázs
Barát József
Békési József Sándor, Joe
Dallos Jenő
Dluhopolszky László
Fenekovács László
Földes Vilmos
Gyöngy Kálmán
Jelenszky László
Krenner István
Lakatos Ferenc
Lehoczki Károly
Léphaft Pál
Marabu
Nemes Zoltán
Pápai Gábor
Rau Tibor
Sajdik Ferenc
Szmodis Imre
Szűcs Édua
Tónió
Varga (Zerge) Zoltán
Weisz Béla
Zsoldos Péter

Ludas Matyi újság

Friss topikok

  • takacsveca93: Ha igazán fantasztikus akciókra és folyamatosan frissülő szórólapokra vágysz, akkor csekkoljatok i... (2017.11.08. 09:55)
  • Ludas Matyi újság: Orblio LACI? BÉLA? (2016.12.09. 23:11) DALLOS JENŐ :/miniatűr könyvek ,sorozat/
  • Gergely Pap: Kedves Laci! A képeid ugyanúgy tetszenek, mint 67-ben a Kossuth nyomdában. További jó egészséget. (2016.11.13. 18:36) Pápai Gábor
  • Feriba: Csak a szöveg tartalmát próbálom előásni! (2016.10.09. 19:38) HALÁSZ GÉZA
  • Feriba: -Azt mondták, szépen mosolyogjak a NAVos ellenőrre! (2016.10.09. 19:34) HALÁSZ GÉZA

Most & itt 2011-02-13

Tizenharmadik évfolyam, tizenötödik

(Ötszáznegyvenharmadik) csapás

 

Isten áldd meg Kovács Pétert!

 

Nem értek egyet azokkal, akik szerint Kovács Péter csupán túlbuzgóságból, vagy éppen korszerűtlen, a múltba révedő magyarkodásból javasolta, hogy az országgyűlés minden munkanapja előtt a képviselők énekeljék el a magyar himnuszt.

A sokak előtt korábban kevéssé ismert honatya, aki országos teendői mellett a főváros tizenhatodik kerületében is polgármester, bizonyára nem azért javasolta a himnusz gyakori éneklését, mert magyarabb akarna lenni a magyaroknál, pápább a pápánál. Valószínűbb, hogy Kovács Péter komolyan gondolja, amit javaslata indoklásában is elővezetett, miszerint „...nemzeti imádságunk közös éneklése kifejezi, hogy nem felejtjük el: Magyarországot, szeretett hazánkat, a magyar választókat képviseljük, párthovatartozástól függetlenül. Továbbá erőt ad az aznapi munkához és kifejezi alázatunkat a munka és az általunk képviselt embertársaink iránt. Segít felszámolni az ország és az Országgyűlés sajnálatos megosztottságát, hisz a minden magyar ember számára szent, közös dolgaink egyike a Himnuszunk”.

Nos, bármennyire is szép, és felemelő a javaslat, kételyeinknek kell hangot adnunk. Nem azért, mintha normális embernek bármi baja lenne a himnusszal. Épp ellenkezőleg: könny szökik a szemünkbe, ha azt látjuk, hogy sportolóink a dobogó tetején állnak, miközben a Himnusz hangjai mellett húzzák fel a magyar trikolórt.

Csakhogy, és ez a körülmény nyilván elkerülte Kovács Péter figyelmét, a Himnusz nem egy hétköznapi viselet. Ünnepi öltözék, amelyet, akár egy szívünknek drága, szép öltönyt, vagy kosztümöt, nem vesz fel minden nap az ember. Ha naponta legszebb ruhánkban járnánk be a munkahelyünkre, idővel a kollégáknak már fel sem tűnne, hogy ünneplőbe vagyunk öltözve.

De nemcsak ezért sántít a polgármesternek és képviselőnek bizonyára kiváló honatya javaslata. Hanem, mert szerinte azért kell „nemzeti imádságunkat közösen énekelni, hogy ezzel is kifejezzük: nem felejtjük el Magyarországot, szeretett hazánkat, valamint azt sem, hogy a választókat képviseljük, párthovatartozástól függetlenül.”

Egy sor olyan embert ismerek – talán nem tűnik dicsekvésnek, ha magamat is közéjük sorolom – akiknek nem kell a himnuszt énekelniük ahhoz, hogy magyarnak érezzék magukat. Számos tanár, orvos, taxisofőr, vagy éppen műkörömkészítő él ebben az országban, akik a Himnusz napi éneklése nélkül is képesek magyarnak gondolni magukat, és eszük ágában sincs elfeledni Magyarországot.

Mi, akiket nem Kovács Péternek hívnak enélkül is tudjuk, hogy ez az ország a hazánk. Hogy a magyar az anyanyelvünk, Magyarországon születtünk, s terveink szerint egyszer majd itt is fogunk meghalni.

Azt persze elismerem, hogy a képviselők – és úgy általában a politikusok – különös anyagból vannak gyúrva. E tekintetben tehát igaza lehet Kovács Péternek, amikor úgy gondolja, neki és kollégáiknak kell a himnusz ahhoz, hogy ne feledjék: a választók küldték őket a parlamentbe, őket kell képviselniük, ráadásul, ahogyan az előterjesztő javaslatában megfogalmazta: párthovatartozástól függetlenül.

Azt is Kovács Pétertől tudjuk, hogy „a Himnusz közös éneklésének összetartó élményét Budapest XVI. kerületének önkormányzati képviselői már 2006 októbere óta megélhetik.” Ezért, amellett, hogy nem vetném el teljesen Kovács Péter előterjesztését, azt gondolom, mielőtt hebehurgya módon, csak úgy, minden előzetes tapasztalat nélkül megszavazná a parlament a himnusz napi éneklését, látogassanak el a képviselők Budapest tizenhatodik kerültébe. Töltsenek el ott egy kis időt, nézzék meg, vajon az, hogy a képviselők immár öt éve minden nap Himnusz eléneklésével kezdenek, valóban erőt ad-e napi munkához, amint azt Kovács Péter állítja. Tényleg kifejezi-e alázatukat a munka és az általuk képviselt embertársaik iránt, és segít felszámolni az ország és az Országgyűlés sajnálatos megosztottságát.

Ha bebizonyosodik, hogy ez így van, és a tizenhatodik kerültben nagyságrendekkel több az erő a napi munkához, valamint utcahosszal a többiek előtt járnak az ország és az országgyűlés megosztottságának felszámolásában, részemről semmi akadálya, hogy a parlamentben a képviselők naponta elénekeljék Himnuszt.

Talán még a munka végeztével is dalra fakadhatnak, ha ezt szükségesnek látják. Persze, azért jó lenne, ha a nemzeti imádságnak nem a Köztársasági Elnöki Hivatal által elhíresült, helyesírási hibákkal súlyosbított változatát énekelné az országgyűlés.

 

Föld S. Péter

 

A cikk eredetije a Nolblogon olvasható.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aludasmatyi.blog.hu/api/trackback/id/tr942657962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása