Ludas Matyi újság

Plágium ez a cím, valaki már kitalálta, írták is sokan, de hát mit csináljak, nincs jobb, ez van, ezért ezt szeretjük, és azért is ezt szeretjük, mert sokan, nagyon sokan gondolkodnak így, végre valaki kiállt a magyar horgásztársadalom nemzeti múzeumának lépcsőjére, és ha nem is szavalta el a dalt, de legalább a címét kimondta. A minap egy „tökös” tapolcai bíró végre letöltendő börtönbüntetésre és hajójuk elkobzására ítélt – igaz csak első fokon – két balatoni, közelebbről keszthelyi haltolvajt. A rapsicok szabálytalan – de hát persze, hogy rapsic, ha szabálytalan, és ha szabálytalan, akkor meg eleve rapsic – módszerrel, úgynevezett gereblyézéssel több száz, de talán több ezer kiló harcsát fogtak ki a Balatonból és értékesítettek, természetesen feketén, számla nélkül. Annyi harcsát fogtak, hogy amikor lebuktak, a hajójuk állítólag bűzlött a harcsanyálkától, és iszamós volt a vértől, és az egyikük mintha még az eljáró rendőrnek is nekiment volna. A lebukásukkor készült képek több helyen is fellelhetők a neten, megtalálható ott a nevük is, és az is, hogy mindketten horgászatból élnek. Az egyiküknek két horgászboltja is van Keszthelyen, és horgászegyesületet is szervez, s horgászversenyeken is indul, és nincsenek anyagi gondjaik, és ennek ellenére nem bírtak magukkal, és loptak és mészároltak. És amit most első fokon rájuk róttak, azt meg is érdemlik, köszönet érte a bírónak, akinek még a lába nyomát is meg kellene csókolni.

Sok rendes horgász várt már ugyanis egy ilyen büntetésre. A 330 ezerből pont annyi, ahányan nem gereblyéznek és nem lopják a halat. És ez nagy szám. Az igényt pedig a szépen szaporodó civil halvédő mozgalmak – a teljesség igénye nélkül, Halvédők, Antirapsic, a körösi horgászok és néhány balatoni, vasi és más kisebb vagy éppen nagyobb egyesület is – pontosan jelzik. Nekik minden hallopásból, a legkisebbekből is elegük van. Csak a gépezet mozdul nehezen, az állami, azt kellene valahogy megolajozni, mozgásba lendíteni, ne adj’ isten olyan új utakra terelni, amelyek a horgászok és rajtuk kívül az államnak is hasznot, utóbbinak forintosíthatót, hozna. A pecásoknak elég lenne az élmény, a halfogás – itthon. És nem Olaszországban a Pón vagy Spanyolországban az Ebrón, vagy Írország akármelyik vizén. Ha lenne hal, és nem lenne hallopás, mert őriznék, védenék, akkor lenne horgász, magyar is külföldi is, akkor lenne horgászturizmus és akkor lenne munkahely, és egy kicsivel máris előrébb lennénk. Sőt ami azt illeti, nem is olyan kicsivel.

Álom, utópia? Lehet. Az is lehet, hogy a horgászok fejében víz van. De ne felejtsük el, hogy ahol van víz, ott van hal. Ahol pedig van hal, ott van sütnivaló. Egyesek fejében viszont nincs más, csak büdös káposztalé.