Trubadur 4/13
SZAPPANOPERA
Csütörtök este, tíz perc múlva hét óra. Az Operaház előtt elegáns urak, hölgyek kisebb csoportokba verődve gyülekeznek.
– Múlt héten megint a legizgalmasabb résznél hagyták abba! Egy hétig izgulhattunk, hogy Manrico végül is megölte-e Luna grófot, vagy megkegyelmezett neki.
– Mindjárt kiderül, szerintem most majd Azucena is kitálal, de gyerünk beljebb!
Az előtérben az előző rész összefoglalóját osztogatják, képekkel illusztrálva, hogy felfrissítsék a közönség emlékezetét:
„Leonóra a palota kertjében a Trubadúrról, álmodozik, aki szerenádokkal kedveskedik neki. Barátnője, Inez figyelmezteti, hogy legyen óvatos ezzel a szerelemmel…”
stb, stb, stb.
stb, stb, stb.
A nagycsillár lassan kialszik, a karmester felemeli a pálcáját, csönd, majd felhangzanak az első taktusok, Manrico megkegyelmez Luna grófnak, de egy rövid reklám után (mosópor, hajnövesztő és hüvelygomba) Luna összeszedi a csapatát a lázadó Manricóék ellen. A sebesült Manricóhoz odarohanó Azucena könnyek között kezdi el áriáját, mely néhány taktus után lassan elhalkul, a függöny lehull, a művészek kijönnek, meghajolnak, taps.
Tíz perccel múlt fél nyolc.
– Csodálatos előadás volt, szívem, jövő csütörtökön is jöttök, ugye?
– Persze, hát ez a kedvenc sorozatom, tudod, hétfőn is eljárok a Parsifalra, de egyszer kihagytam, és nem tudom igazán követni, no, pá!
– Pá, szívem!
