Bayer Zsolt
főmunkatárs 
Napnál is világosabb, hogy a titkosszolgálatok által irányított nyugati sajtó, magyarországi lerakataival és ügynökeivel együtt, azt az utasítást kapta, hogy a „demokráciadeficit” vonalon túl indítson totális támadást a magyar kormány ellen. A vezérfonal pedig legyen a korrupció, ezenfelül pedig bármi, ami alkalmas arra, hogy felkeltse az emberek irigységét, dühét, féltékenységét és gyűlöletét. A gépezet beindult, az ügynökök munkához láttak, egy rakás ostoba és megfelelően aljas takonypócnak pedig utasítást sem kell adni. Ők élvezetből megcselekszik, amit kell, pusztán azért, mert leírhatatlan aljasságuk, cinizmusuk által érzik magukat valakinek.

Ebben a helyzetben viszont egy komoly politikai erőnek felettébb óvatosnak, ravasznak, okosnak, előrelátónak és legfőképpen feddhetetlennek kell lennie. Nagyrészt igaza van Pokorni Zoltánnak, csak abban nincs, hogy korábban „elment az urizálás”, de most már nem. Korábban sem „ment el”, legfeljebb nem volt ennyire éles és robbanásveszélyes a helyzet, és ezért kevésbé kellett adni a látszatra.
Ezek a „kényelmes” idők elmúltak.

A mai éles, robbanásveszélyes és instabil helyzetben viszont sürgősen meg kell érteni néhány dolgot.
Például azt, hogy a sajtónak ki van adva: lesse a fideszes és kereszténydemokrata politikusok, országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők minden lépését. Nézze meg, milyen autóval járnak, milyen házban laknak, milyen óra van a csuklójukon, milyen ruhát viselnek, hol és kivel nyaralnak, mit csinálnak szabadidejükben, mi a hobbijuk, milyen a családi életük, melyik étterembe járnak, kik a munkatársaik, mi van a szemetesvödrükben, a zsebükben, a múltjukban, a jelenükben, a jövőjükben, isznak-e, dohányoznak-e, csajoznak-e, élnek-e.

Ez a feladat, és az, hogy a megfigyelések alapján csapjanak le mindenre. Minden apróságra, ami felfújható, és ha kell, hazudjanak nyugodtan, az sem számít.

Ebben a helyzetben alapelvárás az óvatosság egy politikus részéről.

Ehhez képest éppen most vagyunk tanúi elképesztő baklövéseknek éppúgy, mint megmagyarázhatatlan cselekedeteknek.

Hogy világos legyek:

Elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan egy majd’ kétszázmilliós ház megvásárlása. Ennél már csak az elfogadhatatlanabb, ahogy az ominózus ház kinéz…

Elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, ha valaki miniszterként a focicsapatából származó haverjaival tölti fel saját minisztériumát és a diplomáciai testületet. (Ilyenkor kéretik mindig végiggondolni, mi mit tennénk és mondanánk, ha egy szoci miniszterről derülne ki ilyesmi…)

Elfogadhatatlanok és megmagyarázhatatlanok bizonyos utazások. Nem azért, mert amúgy az érintett személynek nem lenne joga akárhová is utazni akármilyen célból, ráadásul az is teljesen világos, hogyha az illető ennyi évnyi képviselői és polgármesteri munka után nem engedhetne meg magának egy ilyen utat, az lenne az igazi botrány. De vannak pillanatok, amikor egy óvatos és okos politikus ráérez arra, hogy most nem. Mert most nem olyan a helyzet. Mert most a dögkeselyűk ezt ellenem és a kormányom ellen fogják fordítani. Aztán ha már mégis elutaztam, akkor legalább ne keveredjek egy nap két-három hm… Hogy is mondjam… nem-igazmondásba. (Kit és miért kísért a tévé stb. stb.)

De a konkrétumok mögött lapul a lényeg: most nem az az idő van, amikor lehetséges és érdemes újabb és újabb frontokat nyitni. Nem. Most a nyugalom a jelszó. És a hideg, józan mérlegelés, konszolidáció, okos és eredményes kormányzás. Mert hogy ez is világos legyen: soha, egyetlen pillanatig sem járunk lehajtott fejjel sem a rezsicsökkentésért, sem a „keleti nyitás” politikájáért, sem a Déli Áramlat igenléséért, sem a Paksi Atomerőmű tervezett új blokkjának megépítéséért, sem az államadósság elleni harcért, sem a Szabadság téri emlékműért, sem az elhíresült zöld dossziéért, amiben – mint ma már tudjuk - nincs bizonyíték semmire és senki ellen, sem a NAV miatt – egy feddhetetlen szaktekintély, Vámosi-Nagy Szabolcs jelentette ki, hogy Vida Ildikó nem korrupt. Hát mi inkább neki hiszünk, mint Goodfriendnek és a honi sajtóban lézengő lábtörlőinek.

Nem járunk lehajtott fejjel a trafiktörvény miatt sem. A gazdáknak juttatott földbérletek miatt sem. A GMO alkotmányban rögzített tilalma miatt sem. Az oktatási reform miatt sem. Legkevésbé az erkölcstan és a hittan miatt. Nem járunk lehajtott fejjel a cigányok felzárkóztatásáért tett erőfeszítések miatt sem. Legkevésbé a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése miatt, ami a globális világhatalom egyik legnagyobb és legpusztítóbb gazembersége. Nem járunk lehajtott fejjel a bankok és a multik megadóztatása miatt sem. Sőt.

Nem járunk lehajtott fejjel azért, mert eszünkbe jutott a kereskedelmi áruházláncok vasárnapi nyitva tartásának megszüntetése. Ez ügyben inkább hasonlítanánk Ausztriára vagy Németországra, még akkor is, ha teljes joggal fel lehet vetni, vajon jó-e az időzítés.

Nem járunk lehajtott fejjel egyetlen társadalompolitikai reformunk miatt sem. Nem járunk lehajtott fejjel az internetadó miatt sem, mert volt erőnk és bölcsességünk visszavonni. Nem vagyunk hajlandók lehajtott fejjel járni a Baranya megyei rendőrkapitányság oktatófilmje miatt, még akkor sem, ha elvitatkozhatunk arról, találhattak volna-e jobb szlogent is. De kimondjuk jó hangosan: továbbra is azt fogjuk mondani a lányainknak, hogy lehetőség szerint éjjel kettőkor ne egyedül jöjjenek haza gyalog, rosszarcú külvárosi sikátorokon keresztül, ötcentis szoknyában, melltartóban és nagyon vörös szájjal, mert akkor nagyobb eséllyel fogják őket megerőszakolni. Ezt fogjuk mondani a lányainknak, amúgy pedig kuss legyen végre!
Nem vagyunk hajlandók lehajtott fejjel járni azért, mert mást gondolunk a világról, mint a liberálisok. Mint a baloldaliak – ha olyanok vannak még ebben az országban. Nem vagyunk hajlandók lehajtott fejjel járni azért, mert nem hisszük el, hogy a globális tőkés világgazdaság jelen állapotában a létező világok legjobbika. Mert nem hisszük el, hogy a létezés legfelső foka az okostelefon és a kötelező olvasmányok eltörlése. Azért, mert nem hisszük el, hogy az a szabadság, amikor a római Szent Péter téren Femen-aktivisták keresztet dugnak a seggükbe, mert így kívánnak tiltakozni a pápa ellen. Sokkal inkább hisszük azt, hogy ez sem nem szabadság, sem nem emberség, sem nem emberi jog. Ez csupán e súlyosan beteg világ súlyosan beteg megnyilvánulása. És nehogy már mi szégyenkezzünk miatta.

Nem fogunk hallgatni most már, és csendben tűrni a sok aljasságot, igazságtalanságot, hazugságot, ocsmányságot, amit ránk hordanak. Inkább mondogatjuk egyre hangosabban, hogy „Síró báránykát ha látok,

A fogára jól vigyázok,
Mert piszok farkast kiáltván
Mért vicsorgat annyi bárány?”(1)

Ezekkel a síró báránykákkal van tele az ország, a nyilvánosság, a világ, ezekkel van tele az agyunk, a lelkünk, a szívünk. Rágnak minket kívül, belül.

Most van itt a pillanat kimondani jó hangosan: nem tűrjük tovább a síró báránykák elviselhetetlenségét. Lerázzuk őket magunkról és az életünkről. Akárhogyan is, ha kell. És nem járunk leszegett fejjel soha többé.
És ha mi nem járunk leszegett fejjel soha többé ezek miatt, akkor ne kelljen leszegett fejjel járnunk néhány felelőtlen ember miatt.

Inkább véssük észbe ezt:

„Nincsen pénzem se dohányom,
Vedd meg pajtás a dolmányom.
Sétálj benne mint a páva,
Vármegyeház udvarába.
Nekem már a kopott is jó,
Nem lát benne csak a tarló. 
Elballagok lombhullásban,
Köd előttem, köd utánam.

Eladom a rezes kardom,
De a puskám azt megtartom.
Farkas kullog az erdőben,
Éhes farkas labanc bőrben.
Ahol látom, ahol érem,
A fajtáját nem kímélem.
Piros vér hull őszi sárban,
Köd előttem, köd utánam.

Majd elmúlik egyszer a tél, 
Majd elül az északi szél.
Öreg erdők bujdosója
Megindul a kakasszóra.
Amerre a lovunk vágtat,
Labanc ottan meg nem állhat
Úgy eltünik, minta pára
Köd előtte, köd utána”

S ha ezt észbe véstük, üzenhetünk vissza, ahogy azok üzenték minekünk: „Ideje lenne félnetek!”
Hát csak azért mondom