Névjegy

Magyar karikaturisták "Névjegyei"

Balázs-Piri Balázs
Barát József
Békési József Sándor, Joe
Dallos Jenő
Dluhopolszky László
Fenekovács László
Földes Vilmos
Gyöngy Kálmán
Jelenszky László
Krenner István
Lakatos Ferenc
Lehoczki Károly
Léphaft Pál
Marabu
Nemes Zoltán
Pápai Gábor
Rau Tibor
Sajdik Ferenc
Szmodis Imre
Szűcs Édua
Tónió
Varga (Zerge) Zoltán
Weisz Béla
Zsoldos Péter

Ludas Matyi újság

Friss topikok

  • takacsveca93: Ha igazán fantasztikus akciókra és folyamatosan frissülő szórólapokra vágysz, akkor csekkoljatok i... (2017.11.08. 09:55)
  • Ludas Matyi újság: Orblio LACI? BÉLA? (2016.12.09. 23:11) DALLOS JENŐ :/miniatűr könyvek ,sorozat/
  • Gergely Pap: Kedves Laci! A képeid ugyanúgy tetszenek, mint 67-ben a Kossuth nyomdában. További jó egészséget. (2016.11.13. 18:36) Pápai Gábor
  • Feriba: Csak a szöveg tartalmát próbálom előásni! (2016.10.09. 19:38) HALÁSZ GÉZA
  • Feriba: -Azt mondták, szépen mosolyogjak a NAVos ellenőrre! (2016.10.09. 19:34) HALÁSZ GÉZA

vetemenyes_014.jpg

Szólj hozzá!

1104.jpg

Szólj hozzá!

15592_751162905000238_6390444884661648734_n.jpg

Szólj hozzá!

26452_378461557756_3631671_n.jpg

Szólj hozzá!

Hírfolyam

LEGUTÓBBI TEVÉKENYSÉGEK

Kasso - vagyis a bécsi születésű Kassowitz Félix (1907-1983) rajza 1957-ből, amelyet a Film Színház Muzsika hasábjain publikált

Takács István fényképe.

Hauswirth Magda (1903-1999) újságrajzoló, karikaturista rajza Bilicsi Tivadarról, a drága jó öreg Bill-ről. 
Hauswirth a Színházi Életben kezdte a karikatúra és portrérajzolás műfaját még 1926 táján. A vicclapok hasábjain egyedüli nőként megannyi rajzott jegyzett a harmincas években is. 1947-től volt tagja a Ludas szerkesztőségének, de 1954-56 között rajzfilm készítéssel is foglalkozott

Takács István fényképe.

Sajdik Ferenc - Borúra derűs irodalom
Sajdik Ferenc kiállítása az Örkény könyvesboltban, megnyitotta: Kernács Gabriella művészettörténész. 2015. július 2. – szeptember 5. között látható a Cultiris Galériában (1137 Budapest, Szent István krt. 26.)

Képen: Kernács Gabriella - László Ágnes - Sajdik Ferenc 
Bővebben: http://www.terasz.hu/terasz.php…

Takács István fényképe.

Schwott Lajos (1907-1987) az 1945 nyarán meginduló Színház című lap állandó rajzolója volt akkoriban. A vidékről élő húst szállító parasztember akkoriban mindennapos látvány volt, az élelmiszer hiánnyal küzdő főváros utcáin. A állami adó-kontroll nélkül közlekedő mozgó árusok lettek a későbbi szóhasználattal élve: Feketézők, akikkel szemben hirdetett küzdelmet a korabeli kommunista párt. Egy ilyen Fetetéző"-t ábrázolt Schwott 1945 augusztus 22-én megjelenő Színház című hetilap hasábján.

Takács István fényképe.
<a href="https://www.facebook.com/stevetaky?fref=nf" data-hovercard="/ajax/hovercard/user.php?id=100000078141343&extragetparams=%7B%22fref%22%3A%22nf%22%2C%22dire

Szólj hozzá!

10338790_10153383946655138_2376382014169959921_n.jpg

Szólj hozzá!

vetemenyes_013.jpg

Szólj hozzá!

11667256_731943200279310_483940178548544010_n.png

Szólj hozzá!

Bayer ZsoltA fajok eredete

Álláspont. Kezd olyan érzésem lenni, hogy a homoszexuális büszkeség idején provokálnak bennünket.

Bayer Zsolt – 2015.07.08. 02:30 

Az Index például arra szólította fel olvasóit, küldjenek be „homofób” megnyilvánulásokról készült képeket, ha ilyen esettel találkoznak az utcán. Eddig a ligetben akadtak ilyesmire, valami szivárványszínű bábu lógott a villanyoszlopon. Illetve a Kazinczy utcában sikerült egy „buzi-e vagy” feliratot lelni, de ez utóbbi nem biztos, hogy homofób megnyilvánulás, mivel nevezett mondat egy hülyének a „slágeréből” való. A szivárványszínű bábut pedig talán az indexesek tették oda az éj leple alatt, hogy ne maradjanak szenzáció nélkül homokos büszkeség idején.

Ezt sosem fogjuk megtudni.

Az viszont biztos, hogy egy nickgrabowszki nevű átmenet hosszú írását elolvashatjuk nevezett portálon. Nickgrabowszki, az átmenet, a hiányzó láncszem Bencsik András valamelyik írásával kel vitára, és egyebek mellett a következő kijelentést teszi: „(…) mint minden biológus tudja, a faj fiktív és önkényes fogalom. Csak egyedek léteznek. Esetleg még azok se, csak mint gének kombinációi. A többi fikció.”

Ezt arra fel veti internetre nickgrabowszki, a fikció, hogy Bencsik szerint a házasság elsődlegesen mégis csak a fajfenntartás miatt létesül két ember között, amely két ember értelemszerűen külön nemű.
Nos, akkor időzzünk el kicsit nickgrabowszki kijelentésénél. Ugyanis fölöttébb fontos kijelentés ez, benne van mindaz, ami miatt ezek a fikciók nem elviselhetők.

Tehát faj nincsen. A homo sapiens sem faj, és a tubifex sem az. Rendben. Akkor viszont ez egy hosszú és csodálatos út első lépése a szabadság újabb magaslatai felé. Mert akkor végre ledönthetőek a faji korlátok! Például nickgrabowszki nyugodtan, boldogan, szégyenérzet nélkül hódolhat régi szenvedélyének, és szabadon hághat disznót. Vagy hörcsögöt, esetleg kacsacsőrű emlőst – ez utóbbit a szenvedélyes csókok végett. Mert minden csak fikció. Itt az ideje ledönteni végre a faji korlátokat, ezt a konzervatív őskövületet, ezt az előítéletességtől és kirekesztéstől hemzsegő avítt, dohszagú marhaságot!

S ha eljutottunk végre idáig, ha leráztuk magunkról a sötét középkor láncait, akkor ugyan ki tilthatja meg nickgrabowszkinak, hogy elvegye feleségül legkedvesebb juhát? Hát lépjünk már ki a fényre! Emberek! Nincsenek fajok! Nem értitek, hogy akkor faji korlátok sincsenek, és végre mindenki szabadon élvezheti az életet!

Még szegény nickgrabowszki is, aki a szabadság eme csodája nélkül csak racskázhatna egész szánalmas életében.

Nickgrabowszki, a hiányzó láncszem a homo sapiens (fikció) és az ecsetféreg (fikció) között. Ebbéli minőségében még a következőket fejti ki. „Ezért, ha már mindenképp egy faj (nemzet, nép, osztály, vagy egyéb önkényes közösség) szaporodási érdekeinek alá kívánjuk rendelni az egyén saját vágyait, akkor magát a homoszexualitást is meg kell tiltani vagy akadályozni (bárha a föntebb mondottak szerint kétséges gyakorlati haszonnal).”

Itt persze kicsit megbicsaklik az érvelés vaslogikája, mert ha a faj önkényes közösség, akkor mégsem lehet fikció, de nem ez a lényeg. Hanem a felsorolás. Nemzet, nép és osztály, mint önkényes közösség. Nagyszerű! Ebből is érthetővé válik sok minden – ha nem MINDEN – ezeknek a hiányzó láncszemeknek a világképéből. Ebben a világképben nincsen nemzet és nép, legfeljebb mint önkényes közösség, vagyis nyűg, megszüntetendő rablánc.

Ők ezért olyanok, amilyenek. Ecsetférgek. Viszont az „ecsetféregség” csak fikció, önkényes közösség és nem faj, így aztán bármely ecsetféreg szabadon gondolhatja magát homo sapiensnek, hiszen az szintúgy puszta fikció.

Jut is eszembe: nemrég az egyik leírhatatlan tévécsatornán néztem valami éjjeli adást, az volt a címe, hogy Tabu. (Ez valami sorozat vagy mi…) Abban a részben, amit láttam, homo sapiensek voltak a főszereplők, úgy is mint fikciók, akik akkor voltak boldogok és úgy érezték jól magukat, ha rózsaszín latex cuccba bújhattak, és malacként befeküdhettek egy ólba, ahol szabadon röfögtek, élték a malacok boldog életét. Egy másik egyed pedig kutyaként volt boldog, és akadt egy társa, aki pórázra kötötte, elvitte sétálni, és kutyatálból etette. S az volt a csúcspont, amikor megjelent a képernyőn egy pszichológus, aki elmagyarázta, mennyire klassz, hogy ezek az egyedek végre szabadon kiélhetik vágyaikat, és nem kell frusztráltnak lenniük.

Tényleg. Például a malackákhoz visszatérve, azért én nem állnék meg félúton. Tessék végigmenni a szabadság ösvényén! Tessék meghízni rendesen, aztán jöhet a böllér.

Az út végén pedig ott egy szelet szalonna. A disznólét nirvánája.

Mert fajok úgysincsnek. Csak fikciók. Meg önkényes közösségek. Meg nickgrabowszkik. Meg büszke homokosok.

Tényleg ki fogunk pusztulni. Sebaj. Majd elkezdjük elölről. Hátha akkor jobban fog sikerülni a vége, és nem nickgrabowszkiba fog torkollni az egész.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/29868/A_fajok_eredete#sthash.xZvIUGrk.dpuf

Szólj hozzá!

10426540_10155401946245427_8002022293579014698_n.jpg

Szólj hozzá!

10885379_1768162643407971_9004870385791200046_n.jpg

Szólj hozzá!

11694868_10153381792510138_8278960854559462781_n.jpg

Szólj hozzá!

Bayer Zsolt: Fel- és leszállók

jobbegyenes

2015. 07. 07.

Share on iwiwShare on facebookShare on twitterShare on startlap|Share on emailShare on print

   

Volt itt egy hír a hétvégén, ami valamiért nem futott be szédítő karriert a sajtóban. A sajtónkban. Nem vették át egymástól hírügynökségek és szerkesztőségek, nem rontottak neki értelmezők, magyarázók, publicisták és komentelők – {...}

{...} egyszóval nem történt ezzel a hírrel az, ami más hírekkel történni szokott.

Ha mondjuk egy DK-s megyei mufti csúnyát mond a homokosokról, a hír elindul világhódító útjára. De ez nem.

Tudják, mi volt ez a hír?

Persze, hogy nem tudják, hiszen éppen ezért íródik most ez az egész bejegyzés.

Ez a hír az volt, hogy az IMF beismerte: Görögország ebben a formában nem finanszírozható tovább, a görögök adóssága „nem fenntartható”. Ez a „nem fenntartható” formula azt jelenti emberi nyelven, hogy a görögök adóssága nem visszafizethető.

Persze, most minden normális ember belebokszolhat a levegőbe és megveregetheti saját vállát, hogy „hát persze, hát pont ezt pofázzuk már mióta”, és minden normális embernek igaza is van. Csakhogy, a hivatalos álláspont, amelyet az IMF, az EU és az Európai Központi Bank mindez idáig fennen hangoztatott, ennek homlokegyenest ellenkezője volt.

És még most is homlokegyenest az.

Miközben éppen bezárták a görög szavazóhelyiségeket (vasárnap este hét körül írom ezt, a Balatonnál), az IMF, az EU és az Európai Központi Bank még mindig ott tart, hogy az „igenekre” buzdítják a görögöket, és arról pofáznak, hogy ha azok igent mondanak az újabb megszorításokra, akkor majd mennyire jó lesz mindenkinek. Főleg a görögöknek. Igaz, előbb átmenetileg rossz lesz nekik, de majd utána nagyon jó.

Mi itt az egykorvolt szovjet blokkban pont így nőttünk fel. Hogy most átmenetileg kicsit még szar, de nemsokára kurva jó lesz.

És nem lett kurva jó.

Miképpen a görögöknek sem lenne az.

És ezt egészen pontosan az IMF vallotta be.

„Ebben a formájában a görög államadósság-finanszírozás fenntarthatatlan”. Ezt írja az IMF egy tanulmányában. És még azt, hogyha nem írják le a görög adósság nagy részét, a maradékot pedig nem ütemezik át, akkor Görögország így is, úgy is csődbe megy.

Mint talán már említettem, ezt eddig is tudta minden normális ember.

Amit viszont a normális emberek sem tudtak:

Ezt az IMF jelentést Brüsszel titokban akarta tartani. Legalább hétfőig, vagyis addig, ameddig lezárul a görög népszavazás.

Érzik az Európai Unió tökéletes demokráciájának finom illatát? Látják a vajszínű árnyalatot az európai nyilvánosság csodálatos kristálypalotáján? Tapintják már bütykös, koszos, kelet-közép-európai ujjbegyeikkel az igazi európai tisztesség, átláthatóság, becsületesség hófehér nimfa-testét?

Akkor jó…

Mert ez ilyen. Ez Európa, ez Brüsszel. Tudja, hogy ami van, nem maradhat úgy, ahogy van. Semmi sem maradhat úgy. De ezt nem szeretné az orrunkra kötni. És miért nem? Mert igaz ugyan, hogy ebben a helyzetben Görögország így is, úgy is csődbe megy, de Európa, a fényes, a tisztességes és becsületes addig még azért lehúzna néhány bőrt a görögökről. Azokról a görögökről, akiket amúgy most –a liberalizmus nagyobb dicsőségére!- éppen kollektíven lelustáznak, lefelelőtleneznek és „ledélieznek”, „lebalkániznak” európai politikusok és véleményvezérek egyaránt. 

De van még bőr. A görögökön is, meg az európai döntéshozók pofáján is. Ott vannak a görög kikötők, ott a görög energiaszektor, ott a görög hajóflotta és tengeri kereskedelem, no és persze ott annak a gyönyörű görög szigetek. Azokat még mind el lehet venni, mielőtt az IMF tanulmányát a görögök (és a többiek) orrára kötnék.

De ha egyszer Brüsszel titokban akarta tartani az igazságot, akkor az hogyan derült ki mégis, egy nappal a görög népszavazás előtt?

Hát úgy, hogy Washingtonban nyilvánosságra hozták.

S mielőtt valaki felkiáltana, hogy „azért az amerikaiak, akármilyenek is, de legalább tisztességesek!”, muszáj vaddisznót kergetnem ezen naivak álmainak rózsalugasában.

Hogy egy klasszikust idézzek: Egy lószart mama!

Washington azért hozta mindezt nyilvánosságra egy nappal a népszavazás előtt, mert Washington szét akarja verni az Európai Uniót.

Ennyi. S bár az Unióért –egyre inkább úgy tűnik- egyáltalán nem kár, mégis jól esne, ha ezt nem a jenkik döntenék el helyettünk, európaiak helyett, akik azért mégis csak láttunk már valamit az emberi kultúrából.

Így várjuk a görög népszavazás eredményét.

Most, mikor írom mindezt, azt mondja a híradó, hogy győztek a nemek, ráadásul jóval magasabb arányban, mint ahogy azt a közvélemény kutatók előre jelezték.

Hát persze. Ebben sincs semmi meglepő. Szóval győzni fognak a nemek – ami jó. De azért csak felötlik bennem a régi vicc, az, amikor a rendőr magyarázza a fiának a negatív számokat.

-  Apa, a negatív számokat tanuljuk az iskolában, de én egyáltalán nem értem az egészet!

-  Figyeljél kisfiam, édesapád majd elmagyarázza: négy ember utazik a buszon. A következő megállóban ebből leszáll hat ember. Na, akkor kettőnek fel kell szállnia, hogy senki se legyen a buszon…

Valahogy így.

Feszülten várjuk, hogy a görögök fel- vagy leszálljanak végre. Hogy senki se legyen ott… 

Bayer Zsolt

forrás: Bádog - Bayer Zsolt blogja

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin 
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését! 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

Szólj hozzá!

26452_378462442756_5315038_n.jpg

Szólj hozzá!

Sajdik Ferenc - Borúra derűs irodalom
Sajdik Ferenc kiállítása az Örkény könyvesboltban, megnyitotta: Kernács Gabriella művészettörténész. 2015. július 2. – szeptember 5. között látható a Cultiris Galériában (1137 Budapest, Szent István krt. 26.)
Kinek nem hozott már enyhülést élete nehéz pillanataiban egy jó könyv? Ki nem áldotta már az írót, a költőt, akinek mondatai a valóság fölé emelik? Vagy csak egy másik valóságba, menekülési útvonalként abból a valóságból, ami éppen meggyötör bennünket? És ki ne áldotta volna már a festőt, a rajzolót, akinek képein megtörténik a csoda: kinyílik a keret, eltűnik a papírlap és beléphetünk egy másik világba?
Kernács Gabriella - László Ágnes - Sajdik Ferenc
 
Sajdik Ferenc a közöttünk élő varázslók egyike, meg tudja cselekedni a csodát. Nem csak azért, mert kiváló képzőművész, de azért is, mert tiszta, jó ember. Egyébként csoda az is, hogy ezért még nem vette el méltó büntetését. Bátor ember is, mert mer emberszerető rajzokat csinálni, egy régi-régi, ma nem túl felkapott szerző, Pál apostol szellemében: „Ha szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok.” A Sajdik-rajzok egyedi fűszere az, hogy hiányzik belőlük a durva, a mellbevágó, a sokkoló. Eszébe sem jut rajzaival egy balhorgot bevinni a gyanútlan nézőnek, közelebb áll hozzá a szelíd fricska. Vidáman hömpölygő, bukfencező, senkiéhez nem hasonlítható rajzi világának lényege valamiféle derűs, megbocsátó életszeretet. Gyermeki tisztasága mögött persze ott van a művész élesen, hibátlanul látó szeme, mégis, rajzain a világ nem olyan, amilyen, hanem olyan, amilyen lehetne. Holott ő pontosan tudja, hogy olyan, amilyen. 
Nézzük például azt a rajzot, ami ennek a kiállításnak az emblémája is lehetne. Íróember vagy tán rajzolóember ül az íróasztalnál vagy a rajzasztalnál? A felirat első sora idézi dédapáink ábécéskönyveit, amikben ilyen rövid mondatokkal tanulták a zsinórírást: „Úr ír”. (Atlantiszban még volt becsülete a szép kézírásnak.) A folytatás viszont így hangzik:
„Író úr is ír 
Író úr pénzért ír 
Író úr kis pénzért ír 
Író kis pénzért rí 
Író úr már nem úr”
 
És tán a rajzoló sem az. Nem egy karikaturistánál megfigyelhető, hogy a figurák többé vagy kevésbé a mester arcvonásait, karakterét viselik. Nincs ez máshogy Sajdik Ferenccel sem. Ő maga meséli: 
„Egyszer bementem a Kossuth Kiadóhoz és a liftben azt mondja valaki, ugye én vagyok a Sajdik? Beismertem. Mire ő: abból gondolta, merthogy olyan vagyok, mint a Gombóc Artúr.” 
Ezen a kiállításon az irodalom óriásaival találkozunk, kezdjük talán Shakespeare mesterrel. Tér Veronában, reneszánsz dámák, kardos lovagok jönnek-mennek, a tér közepén három kisfiú, nézik az előttük ellejtő kislányt, miniatűr hölgyet. És szól az egyik kicsi lovag: „Kis pisis!” Mire a kis hölgy: „Dagadt bunkó!” A rajz felirata: „Rómeó 6 éves volt, Júlia még kevesebb. Még semmit sem gyanítottak!”
 
Utazzunk Magyarországra, egy évszázaddal korábbra. Palotaoszlopok között Janus Pannonius, a magyar irodalom még latinul verselő humanista klasszikusa, némiképp kaján arccal, szemben vele meglehetősen bosszús hölgy. A vers a költő epigrammáiból való, szépen lejtő antik versmértékben:
„Azt mondod, gyereked van tőlem, s jársz a nyakamra. 
Szilvia, furcsa e vád s jogtalan is, kicsikém, 
Mert ha te dús tövisek közt jársz, mondd, így keseregsz-e: 
Vérzik a lábam, s jaj, épp ez a tüske a hibás?” 
(Berczeli Anzelm Károly fordítása)
 
Ha tovább lépünk az időben, máris Arany János előtt állunk. Csodaszép, színes lap, zöldek, barnák tünékeny foltjai erdőbe bújó domboldalon, tornyocskás villák sokasága: Karlsbad, anno 1869. Vidám fürdővendégek gomolyognak, cilinderben, virágos kalapban, kövérkés ivókúrázók szopókás gyógyvizes pohárral a kezükben, közöttük egyetlen szomorkás figura, zsinóros magyar ruhában, csurgóra álló bajusszal: Arany János. És kacskaringós, XIX. századi kézírással (Sajdik ezt is tudja) a vers:
„Isten veled, Karlsbad szép tája, 
Örökké az ember nem állja, 
Rothad neki tüdeje-mája, 
Így végződik a földi pálya, 
Alászolgája!”
 
És még mindig Arany János a „Három pipa utca” című rajzon. A háttérben a „Három pipa utca” házacskái dülöngélnek, az előtérben jóízű figurák sorakoznak, úgy állnak velünk szemben, mintha a régi fotográfusok instrukcióját követnék: „az úr a gépbe néz”. A sor szélén ősz bajuszú gazda tekintélyes méretű pipával, mellette pohos kereskedő-féle kurta pipával, esernyőre támaszkodó, kikent-kifent „gigerli”, parasztgazda vasvillával kissé pityókásan, hetyke huszár kék mentében és a többiek, mindegyik pipával, az egyetlen közös bennük, hogy egyikük pipája se ég, füst nem kanyarog belőlük. Mert, Arany János verse szerint:
„Kisfaludy egy pipáról 
Monda elmés pipadalt, 
Illő, hogy e három pipa 
Nyújtson erre diadalt. 
Éljen hát az ő utcája, 
A magyarnak „nagy pipája”, 
Mint a régi példa jár, 
Legyen egyszer töltve már!”

A célzás egy régi kuruc nótára vonatkozik, amelyben két kárvallott kuruc vitéz így kesereg: 
„Jaj már minékünk 
Magyar nemzetnek 
Zákány István, Szuhay Mátyás kopasz fejeknek, 
Nagy pipájú, kevés dohányú 
Magyar nemzetnek, 
Kik feltámadtunk rebelliseknek.” 
(Közli Szabolcsi Bence „A magyar zene évszázadai” c. könyvében.)

Sajdik Ferenc a girbegurba, régi házak, ódon városkák nagy mestere. Csodás kisvárosainak egyikét rajzolja meg egy másik lapon, amelynek közepén patak fut, hídkorlátjára kissé megviselt, ne mondjuk, másnapos alak támaszkodik, nagy szemű arca, homlokába hulló haja ismerős, és szól ilyenképpen: „Góg és Magóg fia vagyok én…” Mire a mellette megálló kedves öregasszony: „Ejnye Bandika! Szegény anyád elsüllyedne szégyenében!” Ady alakja remek portré egyébként. Körülötte számtalan apró poén bujkál a városkában, érdemes elbogarászni köztük. A főtéri szobor a jövőn kívül egy tűzfalra mutat, amelyen nagy betűkkel írva áll: „Bacilus! Üsd, ahol éred!” Egy cipőüzlet reklámja erősen emlékeztet arra az 50-es évekbeli plakátra, amely ezt hirdette: „Cipőt a cipőboltból!” Itt a felirat: „Óriási vásár! Cipők mindkét lábra!” A két reklám között annyi a különbség, hogy az elsőt komolyan gondolták. 
Egy másik lapon zöldhullámos dombok közé bújó falu, fölötte a magasban harci repülőgép zúg, se látó, se halló pilótákkal. Alattuk Radnóti Miklós szépséges sorai:

„Ki gépen száll fölébe, 
annak térkép e táj, 
s nem tudja, hol lakott 
itt Vörösmarty Mihály.”

Lent a földön az ügyetlenül tébláboló utókor széttárja a karját, felirata: „Ez gyalogos, de ő sem tudja, mert Vörösmarty házát rég lebontották.” 
Nem bontották le viszont azt a sarokházat Budán, amely főszereplője a „Ház a Bartók Béla úton” c. rajznak. Táncoló körvonalú Sajdik-ház ez a sokemeletes is, fönt műteremablakkal, előtte Gárdonyi Géza szobrával, ügyes-bajos járókelőkkel. A lényeg a rajz jobboldalán: fent a nevezetes Csontváry-önarckép Sajdik-féle átirata, alatta Karinthy Frigyes nemkülönben remek portréja, kávéházi asztalnál, hol másutt. És a felirat: 
„Az emeleten Csontvárynak volt műterme, a cipőbolt helyén volt a legendás Hadik-kávéház, itt volt törzsvendég Karinthy Frigyes. Akarhat-e többet egy épület?” A rajz immár kordokumentum, azé a koré, amelyben még valóban cipőbolt volt a ház földszintjén. De ma már az újra megnyílt Hadik kávéház van a helyén!

 
Sajdik érzékenyen nyúl a kortárs versekhez is, mindegyikhez máshogy. Az egyik lapon Simonyi Imre verse: A zárka.
„Magányom zárkájában 
ötvenedik éve 
időnként elismerően bólintok 
a rácsos ablak felé 
a rácsos ajtó felé 
a rácsos rácsok felé 
szép munka aki feltalálta 
nagytudományú ember lehetett 
csakúgy mint aki a kereket feltalálta 
valamint a kerékbetörést”

Sajdik rajzát az teszi abszurddá, hogy a teljesen jelképes verset szó szerint lerajzolja: őrtorony, az alkonyat lilás-rózsaszín fényei, börtönfal rácsos zárkaablakokkal, az egyiken kinéz valaki. És mellette két olyan lap, amelyen a vers hangulatát, lelkét érzékelteti. Weöres Sándor sorai az „Éjszaka csodái” c. versből lebegő téli városképre íródnak, kéklombú csodafával és kifliholddal a kék háztetők fölött. És álomszerű, kék-fehér téli városkép a Csukás István-vers árva telefonfülkéje körül, „halvány, téli rajz” Babits Mihály szavaival szólva.

 
Csukás István és Sajdik Ferenc együtt: jókedvű, élő klasszikusok, nem kis részben a „Pom-Pom meséi” okán. Erős a gyanú, hogy Pom-Pom már halhatatlan, nemkülönben két szülőatyja is. Itt van néhány mutatóban remek figuráik közül: a páratlan „Festéktüsszentő Hapci Benő”, csodás kékben a csokoládékedvelő kövér madár: „Gombóc Artúr”, és bohóc-zöldben a „Madárvédő Golyó-kapkodó”.

Sajdik Ferenc fantáziája, úgy tűnik, kimeríthetetlen, jelenleg is egy rajzfilm forgatókönyvén dolgozik. Újabb ajándékot készít mindnyájunknak, amiben olyasmi viszi majd a vezérszólamot, amiről József Attila Ódájában is szó esik: „a tündér nevetés”. S hogy ugyanebben a magasságban maradjunk, eszünkbe juthat még az igen tisztelt Európai Unió még jobban tisztelhető himnuszának nem hivatalos szövege. Bár az uniós himnusznak a sok nyelv okán hivatalos szövege nincsen, a zene viszont Beethovené, a IX. szimfónia zárótétele. S miután abban Schiller „Örömódája” hangzik fel, ha felcsendül az uniós himnusz, mindenki hallja magában az „Örömóda” sorait, az „égi szikra, szent örömhöz” szólókat:

„Testvér lészen minden ember, 
Merre lengnek szárnyaid.” 
(Jankovich Ferenc fordítása)
 
Ilyenféle szárnyak csapkodását érzékelhetjük ezen a kiállításon is, Sajdik Ferenc rajzai előtt. Amelyeknek együtt örülhetünk, korra, nemre, pártállásra való tekintet nélkül. S ha majd kilépünk innen, egy tiszta óra után, magunkkal vihetjük azt az érzést, hogy kicsivel jobb emberek lettünk, mint amilyenek vagyunk. Hátha. 
A kiállítást megnyitom.

Kernács Gabriella művészettörténész.

Szólj hozzá!

480873_387333394707296_213714511_n.jpg

Szólj hozzá!

431145_424113570964278_179383023_n.jpg

Szólj hozzá!

26452_378462427756_4383284_n.jpg

Szólj hozzá!

26452_378464382756_4723949_n.jpg

Szólj hozzá!

vetemenyes_012.jpg

Szólj hozzá!

10478434_940095952677786_4008810225006984224_n.jpg

Szólj hozzá!

11011720_975030089175018_6722556630287203424_n.jpg

Szólj hozzá!

11013163_972671599420046_5029433778677025830_n.jpg

Szólj hozzá!

11012058_866680343368061_5482910677638220093_n.jpg

Szólj hozzá!

75110_10151205882647899_1712906126_n.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása