LÁNYOK TELEFONON
– Halló! Nullahat-kilencven-háromtizenhét-százvalahány?
– Nem. Ez a nullahat-kilencven-háromtizenhét-tudomisénmennyi.
– Elnézést kérek, a Galaktikus Gésákat akartam hívni.
– Semmi baj, mi a Hibernált Hableányok vagyunk.
– Nagyszerű! Tudja, kisasszony, egy kis melegségre vágyom.
– Mirelit Méri éppen szabad. Igazi északi szépség... Félórára mindössze tízezer.
– Elhűlve hallgatom...
– Garantálom, hogy önnek Mérinktől a hideg futkos majd a hátán.
– És, hm, dúskeblű?
– Ó, az nála csak a jéghegy csúcsa! Pedig egyszerű utcalányból küzdötte fel magát.
– Nocsak! Mirelit Méri amolyan sarki lány volt?
– Méghozzá valódi északi-sarki!
– x –
– Halló, Dévaj Dolly?
– Én vagyok... Gyere, siess velem fel a csúcsra...
– Jövök, Dolly drága, jövök.
– Először is, vetkőzzünk le együtt. Én most kibújok a pongyolából.
– Ledobtam a felöltőmet.
– Megszabadulok a kombinémtól... Vesd le az ingedet.
– Igen-igen. Máris a mennyben érzem magam.
– Le a nadrágot, a cipőt, a fuszeklit!
– Óh, ahh, ehh!... A csúcson érzem magam!
– Mindketten mezítelenek vagyunk... Hogyan érzed magad?
– Rendkívül hülyén érzem magam.
– Miért?
– Mert körbeállják ezt a telefonfülkét... és engem bámulnak.
– x –
– Halló, Mondém Mókusok?
– Nem kérem. Itt a Szent Hiátus apácakolostor. Pisztácia nővér vagyok.
– Bocsásson meg, nővérem. Legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben.
– Ugyan, mi oka volna erre, gyermekem?
– Én a Mondém Mókusokkal akartam beszélni, ezen belül is Torkos Thelmát szerettem volna megkérni valamire... Még egyszer elnézést kérek.
– Az ég szerelmére! Ne tegye le!
– x –
– Halló, itt a Rózsaszín Cicamicák üzenetrögzítője.
– Csókolom a kisztihandját. Doktor Lejtmenety Aladár üzenetrögzítője vagyok.
– Kérem, a sípszó elhangzása után közölje velünk a kívánságát.
– Kérem, a Bohémélet nyitányának a dallamai után tegye meg az ajánlatát.
– Biiiiip!
– Trallala, trillálá, trallala!
– ...........
– ..........
– Remélem, elégedett volt a szolgáltatásainkkal?
– Mi az hogy! Holnap ilyentájt ismét jelentkezem.
– x –
– Ahh, ahh, ne... ne... Bocsánat, uram, de pihenjünk egy keveset.
– Ahogyan parancsolja, kedves Nünüke.
– Halló, itt van még? Igazán bánt a dolog, de egészen egyszerűen nem bírok lépést tartani magával.
– Kegyed hízeleg nekem, Nünüke.
– Ellenkezőleg! Még sohasem volt dolgom ilyen Casanovába ojtott Don Juannal. Ön már hosszú órák óta egyfolytában... férfi. Mi a titka?
– Pofonegyszerű. Végtelenített a telefonkártyám!
