Ludas Matyi újság

KECSKETÚRÓ

    

Derzsák, a kis keszeg Derzsák már nyitotta a földszinti liftajtót, amikor meghallotta azt a furcsa, súrlódó neszezést. Sarkon fordult.
     – Te jó ég, mi történt magával, Cirbolya? – csapta volna össze fáradt tenyereit, ha nem cepeli a két cekkernyi visszaválthatatlan befőttesüveget.
     – Képzelje, hogyan jártam a közértben – bicegett közelebb hozzá a kövér Cirbolya. – Állok a sorban, és egyszer csak váratlanul bokán rúgnak, puff. Így!
     – Jaj! – kapta hátrébb fájós ballábát Derzsák. – Ez borzalmas!
     – De mennyire – célzott ismét gondosan Cirbolya. – Aztán újra puff!
     – Áúúúúú! – sántikált egyhelyben Derzsák. – Hogy milyen emberek vannak...
     – Ugye? És azt hiszi, evvel vége is volt? Fityiszt! Ezután jött még csak a java. Valaki könyökkel oldalba vágott, emígy.  Majd kiugrott a szemem! Egy szemtelen alak meg képen törölt, imígy...
     – És maga mindezt tűrte? – tápászkodott fel nagy nehezen Derzsák, s csupán az vigasztalta, hogy a ripityára tört üvegei nem voltak betétesek.
     – Hová gondol, drága Derzsák úr? – helyezkedett támadóállásba Cirbolya. – Ami sok, az sok! Jól hátba vágtam. Így ni!
     – Erre ő? – keresett lázasan valami menekülési lehetőséget Derzsák.
     – Nekem esett és rángatni kezdett – szakította le egyetlen mozdulattal Derzsák kabátujjait Cirbolya.
     – Hiszen ez maga a pokol – ugrott be villámgyorsan a liftbe Derzsák.
     – Á, dehogy – tépte volna fel a liftajtót Cirbolya, ám elkésett vele. – Tudja, mi volt a legszörnyűbb?
     – Ne kíméljen, Cirbolya – tenyerelt rá odabent egyszerre valamennyi nyomógombra Derzsák. – Mi volt a legszörnyűbb a közértben?
     Cirbolya keserűen üvöltött fölfelé zötyögő szomszédja után:
     – Hogy drágább lett a kecsketúró!