Lekvár a polcon
Ha felteszik a polcra a szart, mindjárt lekvárnak képzeli magát.
Nem gondolok konkrétan senkire, hogy is jutna eszembe ilyen, beérem azzal, hogy szabad országban élünk, mindenki arra gondol, amire mer. Csupán jelzem, hogy van ez a szlovák közmondás, vaskos és vulgáris, de egy ideje ott van az íróasztalomon, egy kis cetlire írtam, ilyeneken gyűjtöm az ötleteimet.
Majd csak jó lesz valamire ez a közmondás is.
Mostanra lett jó, megérett a lekvárnak látszó valami. Arról van szó, amit egyébként már jó régen tudunk, hogy nálunk semmi sem az, aminek mutatja magát. A tartalék párbajtörőző köztársasági elnöknek látszik, a párttitkár fia miniszterelnöknek, egy bolsevik banda polgári pártnak, a kétharmad háromharmadnak, a viktatúra az emberek akaratának.
Nem véletlen, hogy a máskor visszafogottan fogalmazó Petschnig Mária Zita közgazdásznál is elszakadt a cérna, és lejárt szavatosságú kormányról írt legutóbb.
Aminek lejárt a szavatossága, az a magyarok olvasatában: romlott.
Nálunk semmi sem az, aminek látszik. A kormány rögtönítélő bíróságnak képzeli magát, a Magyar Közlönyben jelentik be, hogy a vörösiszap katasztrófában ki a bűnös. A kormányfő vizsgálat nélkül is megállapította a felelősséget, bírósági tárgyalás nélkül is ítéletet mondott.
Rendőrfőnöknek képzeli magát a miniszterelnök, amikor a parlamentben bejelenti, hogy őrizetbe vették a Mal vezérét – akit azután röviddel ezután, szép csendben hazaengedtek. (A polgári etikett szerint úgy illett volna, hogy az őrizetbe vétel megszüntetését is a párttitkár fia jelentse be.)
Semmi nem az, aminek látszik, hiába kerül fel a polcra a lekvár, attól a szaga még elviselhetetlen. Mert, ha igaz, hogy a magán-nyugdíjpénztárak valójában csak a szocialisták érdekeit szolgálják, ahogyan azt a párttitkár fia mondta a parlamentben, akkor nyilván a Csányi-közeli OTP magán-nyugdíjpénztár is a kommancsoknak hozza a hasznot, ők élvezik Csányi úr magánvagyonának előnyeit.
Az is elhangzott a párttitkár fiának a szájából, hogy a magán-nyugdíjpénztár egy szocialista trükközés. Vegyük elő a régi papírokat, amelyekre nagy emberek kis mondásait jegyeztük fel: bizony, Őfelsége előző ellenzékének, Csurka úrnak a szájából hangozottak el hasonló szavak, igaz, ő a szakértelmet nevezte bolsevik trükközésnek.
Megvédik az emberek nyugdíját, halljuk a kormánynak látszó párt-elittől, pedig valamikor épp a párttitkár fiának volt az a véleménye, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét. Rég volt, de azt mégsem mondhatjuk, hogy talán igaz sem volt.
Ilyen ez az ország, amelyben élünk: semmi sem az, aminek látszik. A párttitkár fia, Viktor, legújabban a venezuelai elnökre, Hugo Chavezre hajaz, Viktor és Hugo, egy nagy író neve is kikerekedhetne a két férfi vonzalmából, ha nem mozogna bele az idillbe Putyin, aki, Leninhez hasonlóan, Vlagyimir.
Az oroszok már a spájzban vannak. Mostantól keletről fúj a szél, onnan hozza a szagot. Friss fekáliáét, vagy romlott lekvárét - egyszer talán ez is kiderül.
Ezt a cikket a Nolblogon is elolvashatod.
