Bokszoló majmok
Seszták Ágnes
2011. január 17. 00:01
Magyar Nemzet
Túl vagyunk a nagy erőpróbán. A Parlament előtt állítólag tízezer médiaérzületében mélyen megsértett polgár vonult fel. (Ezt csak azért feltételesen, mert véres szópárbajok szoktak megesni azon, ki hány embert vonultat fel. Amikor a liberálisok tiltakoznak, az mindig számos és sok, amennyiben nemzeti megmozdulásról van szó, nyugati magánszakértők bizonyítják, hogy egy négyzetdeciméternyi helyre sokkal kevesebb cipőnyom fér.) A nagyképűség sajna némileg röhejessé tette a komoly aktust, mert már előtte alaposan felturbózva olvashattuk, hogy a „politikusokat pedig el fogják zavarni onnan”. De egyetlen politikus sem jelentkezett sírva, hogy távoznia kellett volna, pedig a főrendező megígérte, hogy Bajnait elküldik, „de Molnár Pétert nem hajtanám el, mert nem jön be az arca”.
Nem csodálom, a főrendező úr nyilván nem élt még az első médiaháború idején, amikor Molnár Péter kinevezett médiapolitikus fájdította Antall József fejét. A megmozdulás internetes neve Egymillióan a magyar sajtószabadságért, és legalább 70 ezer bejelentkezett tagja van, akikből mintegy tízezer kiment személyesen is tüntetni. A megmozduláson garantáltan nem vettek részt a belvízzel elárasztott községek népei, mert néhány csirkéjüket igyekeztek menteni, ha már a házuk összedőlt, nem vettek részt az árvizekkel fenyegetett vidékek lakói sem, mert homokzsákokat szívesen fogadnak, a médiatörvénnyel meg momentán nem tudnak gátat erősíteni. Nem voltak ott sem Kolontárról, sem Devecserről, de innen a hetedik kerületből sem sokan vették arra az útjukat. Talán mert éppen valamiféle pénzt igyekeznek felhajtani devizahitelüket törlesztésére. Azért sem voltak legalább egymillióan, mert Gyurcsány Ferenc több bölcsességet is kinyilvánított tüntetésügyben. Olyan aranyigazságokat, amelyeket nem lehet elfelejteni. Az egyik nagy bölcsesség, hogy az ügyek nem az utcán intéződnek el. A törvényesség betartása a parlamentben kezdődik és végződik, ott kell kulturáltan, higgadtan és okosan alkudozni. Nem az utcára szaladgálni, mint az oktalan Fidesz tette nagy meggondolatlanul. A másik Gyurcsány-féle axióma úgy szól: tüntessenek csak, majd megunják és hazamennek. Sajna ebben nagy igazság van. Most a médiatörvény a krokodil csirkéje, amit tépni, rágni, zúzni, harapni, összeroppantani kell, de úgy, hogy csak az eszkimókat nem sikerült még rávenni, hogy tombolva tiltakozzanak, de a Greenpeace vagy az Amnesty International valami kicsavart hókuszpókusszal már bejelentkezett. Azt mondják, a magyar médiatörvény túlmegy az ésszerűség határain, és már a személyiséget veszélyezteti – ha sikerült kibogozni az eszement érvelést.
De az idő megy, a médiatörvény meg elindul a maga útján, és a gyakorlat bizonyítja be, hogy ér-e valamit. Mert mi a lényege mindennek, a nagy háborgásnak, az öngerjesztésnek, Szalai Annamária napi virtuális megbecstelenítésének? Az abszolút baloldali, liberális média- és véleményhatalom elvesztésének közelsége. Bakács Tibor Luthert játszva kiakasztott egy tiltakozást, amit Gryllus Dorka, hazánk Berlinben élő színésznője sűrű bakik közepette fel is olvasott. A tömeg boldogan fogadta Bródy Jánost, aki arra hivatkozott, hogy már negyven évvel ezelőtt is élt. Én is, és tudom, hogy Bródyt akkor is dédelgette a rendszer, mert egyben félt is tőle. Ma már elvásott Yesterdayman, akit alkalmakkor elő lehet húzni a sutból. Az igazi meglepetés az Irie Maffia énekese volt, aki a sajtó- és a szólásszabadságról rappelt. „Fejemben majmok bokszolnak” – kiáltotta világgá, és azóta izgat, ki lett a győztes: Sajtó vagy Szólás?
