Ludas Matyi újság

Magyar-finn, Puskás Stadion. Megint nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra, ugyanúgy kimaradunk a jóból, mint 25 éve mindig. Pontosabban, most másként nem jutottunk ki. Fejlődtek a fiúk, jobb lett a játék, közösséggé kovácsolódott a társaság.

És, főleg, szerethető lett a csapat. Ezt mondta Egervári Sándor, a szövetségi kapitány, ezt mondta Csányi Sándor, a leggazdagabb magyar, mellesleg az MLSZ elnöke. És ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Polt Péter, legfőbb ügyész nem mondott semmit. Elég ránézni a fotóra, szabad szemmel is jól látszik, hogy neki másfajta gondolatok kavarognak a fejében, mint a többieknek. Talán a Sukoró-ügy nyomasztja a pártoktól, de legfőképp a Fidesztől független legfőbb ügyészt. Meg amit a Nemzet Ellensége mondott a kihallgatáson: hogy az ügyészek politikai megrendelésre dolgoznak és megszegték az esküjüket.

Pedig a vak is látja, hogy erről szó sincs.

Ezért jó, hogy van egy szerethető csapat. Egy csapat, amely érezhetően előbbre lépett, mert már nem ott van, ahol nemrégiben volt. Igaz, a világversenyre most sem sikerült kijutnunk, de majd legközelebb. Legközelebb mindig van, olyan még nem volt, hogy legalább legközelebb ne lett volna.

Osvárt Andrea, az Olaszország után lassanként a tengerentúlon is jegyzett színésznő mondta: vagy ötszáz meghallgatáson vett részt, mielőtt az első jelentős amerikai szerepét megkapta volna. Számos alkalommal végzett a második helyen, többször is csak egy hajszál választotta el attól, hogy megkapja a szerepet.

De a filmtörténetben csak azt ismerik, aki eljátszotta Rómeót, Lear királyt, Hamletet. Aki csak majdnem, az örökre kimarad.

Soha még ennyi pontot nem szereztek a fiúk, mondta Egervári és Csányi, mint ez a mostani, szerethető csapat. És tényleg: sokat szereztek, de nem eleget. A harmadik hely is szépen csillog, ám a lényeget tekintve ott vagyunk, ahol voltunk.

Amúgy meg valóban szerethető ez a csapat. Azért szerethető, mert magyar, vagyis, a miénk. Számomra az előző magyar csapat is szerethető csapat volt. Ugyanúgy a magyar címert viseltek a dresszükön, mint a mostaniak. És 2004-ben, vagy teszem azt, 2006-ban, ugyanúgy a magyar himnuszt énekelték, mint most, 2011-ben.

Nehéz lenne nem meghallani, mit üzennek ezzel Orbánék: hogy számukra ez a mostani magyar csapat azért szerethető, mert az előző nem volt az. Az nem az ő csapatuk volt. Azokat a fiúkat mások vezényelték őket a pályára. Ugyanúgy sikertelenek voltak, mint a maiak, de a mostaniak a sikertelenségben is jobbak.

Az én falábúm szerethető, a tiéd egy kétballábas pancser.

Ha lehet némi hiányérzetünk: Schmitt Pál köztársasági elnököt hiányoltuk a VIP-páholy megszokott prominensei közül.

Lehet, hogy máshová szólt a jegye?