Két hete volt a 45. születésnapom.
Egyébként sem éreztem magam valami fényesen. Lementem reggelizni.
A feleségem azt sem mondta:
-Jó reggelt, nemhogy Isten éltessen.
A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam őket. Úton az irodába már teljesen levert voltam. Bementem az ajtón és Mari, a titkárnőm felállt és így szólt: -Isten éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtett el!
Délig dolgoztam.
Pontban 12-kor Mari bekopogott az ajtómon és azt mondta:
- Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk.
Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A visszaúton Mari azt mondta:
-Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét!
Így felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idő után Mari így szólt:
- Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok.
Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy születésnapi torta volt és őt követték: a feleségem, a gyerekeim és a közelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t énekelték. És én ott ültem a heverőn, és...
a zoknimon kívül semmi nem volt rajtam!
