SÚLYPONTÁTHELYEZÉS
Hogy legalább egy rövid időre kikeveredjek a napi harminc órányi irkálás deliriumból, és persze azért is, mert szeretem Nemes Zoli karikatúráit, tegnapelőtt lezuhantam Marcaliba megnyitni a kiállítását, vagy inkább elmondani valami Különöst a pályafutása örvén a szakmáról és a dolgok állásáról úgy Általában. Aztán kiderült, hogy tíz-tizenöt perc - ennyi adatott - erre kevés, úgyhogy most röviden vázolom, hogy mi minden maradt ki, inkább csak amolyan vitaindítóként...
Arról lett volna szó, hogyan lehetett a "falakon kívül" un. karikaturistaként (vagy akármiként) létezni egy olyan korszakban, amikor az erőszakkal, intézményesítve egységesített SZAKMÁK - a céhes értékeket (is) átmentő belső körök - "hatalom védte bensőségének" már az illúziója is végképp szétfoszlott; - mikor már nem kellett minden áron bekerülni, sőt: "betörni" a szakmába, mert nem volt hova, mert nem volt egyetlen, egységes szakma, ami azért nem rossz...; - mikor már nem kellett mesterremekeket virítani, mert már bárki lehetett "mester", noha csak csörtetve, mások nyakára telepedve, titulusok és politikai kapcsolatok bűvöletében fetrengve.
Aztán arról, hogy Nemes Zoli épp eme zűrzavaros időszakban debütált néhány mesterremekkel, hogy üstöllést be is kerüljön az akkor már csak a képzetekben létező legbelső szakmai körbe: azok közé, akikről mindenki tudta, hogy TÉNYLEG TUDNAK... Épp rosszkor és/vagy rossz helyen kezdett, mert harminc évvel korábban egyike lehetett volna az egyetlen, így óhatatlanul a legjobb szatirikus hetilap (a "szakma") országosan ismert, jól kereső, díjakkal és kitüntetésekkel is megbecsült legjobbjainak; vagy lehetne harminc év múlva egy nemzetközi e-magazin világszerte ismert e-karikaturistája - szatirikus animátor-illusztrátora. De nem, mert szegény Zoli abban a korban él, amikor a kultúra, a művészet és a publicisztika valami áttekinthetetlen, grandiózus "SÚLYPONTÁTHELYEZÉS" állapotában MÁR nem az, ami volt, de MÉG nem az, ami lesz - vagy csak lehetne. Történelmi léptékkel mérve egy pillanatról van szó, az emberi átlagéletkor felől nézvést viszont egy (Mo.-on akár két-három...) emberöltőről.
Végül arról, hogy mit lehetne tenni - mert valamit mindig lehet. Hazafelé, miközben megittunk egy-két-három (vagy négy?) sört, szó volt erről is, aztán mindenki ment a maga dolgára. (stalker)
Nemes Zoltán rajza:
