Névjegy

Magyar karikaturisták "Névjegyei"

Balázs-Piri Balázs
Barát József
Békési József Sándor, Joe
Dallos Jenő
Dluhopolszky László
Fenekovács László
Földes Vilmos
Gyöngy Kálmán
Jelenszky László
Krenner István
Lakatos Ferenc
Lehoczki Károly
Léphaft Pál
Marabu
Nemes Zoltán
Pápai Gábor
Rau Tibor
Sajdik Ferenc
Szmodis Imre
Szűcs Édua
Tónió
Varga (Zerge) Zoltán
Weisz Béla
Zsoldos Péter

Ludas Matyi újság

Friss topikok

  • takacsveca93: Ha igazán fantasztikus akciókra és folyamatosan frissülő szórólapokra vágysz, akkor csekkoljatok i... (2017.11.08. 09:55)
  • Ludas Matyi újság: Orblio LACI? BÉLA? (2016.12.09. 23:11) DALLOS JENŐ :/miniatűr könyvek ,sorozat/
  • Gergely Pap: Kedves Laci! A képeid ugyanúgy tetszenek, mint 67-ben a Kossuth nyomdában. További jó egészséget. (2016.11.13. 18:36) Pápai Gábor
  • Feriba: Csak a szöveg tartalmát próbálom előásni! (2016.10.09. 19:38) HALÁSZ GÉZA
  • Feriba: -Azt mondták, szépen mosolyogjak a NAVos ellenőrre! (2016.10.09. 19:34) HALÁSZ GÉZA

Ha szembejön a Szent Korona, én meggyalázom”

Elképesztő, hogy Franciaországban mennyire ki szabad mondani mindent – így reagált a Nehéz, ha hülyék szeretik az embert című, a nagy 2007-es Charlie Hebdo-perről szóló dokumentumfilmre Merényi „Grafitember” Dániel karikaturista. A filmet egy vitaest előtt vetítették le a Francia Intézetben és arról a perről szólt, amelyet a lap által (is) leközölt Mohamed-rajzok miatt indított a párizsi muszlim közösség. A cím is egy ilyen rajz része, a mondat a karikatúrán a próféta száját hagyja el, aki a fejét fogja a radikálisok és a terroristák miatt.

Franciaországban Voltaire óta imádják a pereket, főleg, ha azok próbára teszik a köztársaság alappilléreinek számító szabadságjogokat. Ez az ügy is ilyen volt: a pár nap alatt lezavart eljárás lényege, hogy Rogán Antalnál és Harrach Péternél sokkal, de sokkal okosabb emberek vitáztak (tanúként, szakértőként, politikusként, felperesként, alperesként, ügyvédként és ügyészként) sajtószabadságról és vallásról. A vita nem arról szólt, hogy szabad-e mások vallási érzékenységét humorral sérteni (azt nagyjából mindenki tudta, vagy legalább érezte, hogy igen), hanem egyrészt arról, hogy rasszista-e a Charlie Hebdo, amikor karikírozva ábrázolja az arabokat. A lap támadói szerint ez nem különb annál, mint amit a náci propaganda a zsidókkal művelt, a támogatók szerint azonban a Charlie nem egy népcsoportot, hanem egy vallást céloz meg (nem is egyet, az összeset), az iszlám és a terrorizmus között pedig hadd szabadjon már megtalálni az összefüggést az amerikai, dán és londoni merényletek után.

A per arról is szólt, hogy jogosan érzik-e a muszlimok, hogy az egész vallást, illetve annak összes hívőjét azonosítják a Charlie karikatúrái a terrorizmussal, vagy a poén tárgya csak a radikális, a Korán tanításait saját alantas céljaikra kiforgató szárny, tehát a címben szereplő „hülyék”, akik túl ostobák, agresszívek és komolyan veszik magukat ahhoz, hogy értsék és értékeljék a humort. A pert megnyerték a lap – azóta megölt – szerkesztői, az ítélethirdetés után pedig annak rendje és módja szerint megérkeztek a halálos fenyegetések.

A film után három magyar karikaturista (Marabu a Népszabadságtól, Pápai Gábor a Népszavától, illetve az Indexnek és Comedy Centralnak is dolgozó, a Napirajz bloggal elhíresült Merényi Dániel) beszélgetett tabukról, (ön)cenzúráról és arról, hogy milyen kicsi ország vagyunk. Tőlük idézünk most kommentár nélkül.

A magyar karikatúráról

Merényi Dániel: Nagyon nehéz megnyilvánulni itthon politikával, közélettel kapcsolatban úgy, hogy az ember egyik fodorba sem tartozik. A magyar közélet minősége, hát hogy is mondjam, nem egy humuszban gazdag táptalaj. Ami a karikatúrát illeti, hármunkat tudom összeszámolni, mi publikálunk talán egyedül napi szinten. Pápai Gábor: Pont azon gondolkodtam, hogy hol lehetne lelőni Magyarországon öt karikaturistát. Eleve vicclapok sincsenek. Marabu: A kilencvenes években még voltak, gyengülő minőségben és példányszámban. Az interneten ugyan szabadabbak vagyunk, mint valaha, blogokkal próbálkozunk, csak hát a karikatúra nem vicc, meg kell élni belőle.

Merényi: Az utóbbi éveket azzal töltöttem, hogy próbáltam megfejteni a 21. századi magyar mentalitást, hogy mi az az érték, eszmeiség, filozófia, amely egyben tart egy közösséget és amiből aztán végül a Jobbik lesz, meg a Magyar Hajnal. Kell, hogy legyenek ikonok, ez tény. Lehetne ilyen a Szent Korona is, amely tényleg sokkal több, mint egy tárgy; Kondor Vilmos új könyvében azt írja, felmérték az értékét – nem az eszmeit, hanem a tárgyit, mint ötvösmunkát – és megállapították, hogy

a Szent Korona hatvanezer koronát ér

annyit tehát, amennyit egy úri társaság egy este alatt elmulat. Megnéztem vagy két hétnyi YouTube-videót, amelyben szakértők elképesztő mélységig mennek, amikor a koronáról beszélnek. Az egyik legnagyobb vihart kavart rajzom a székely zászlóról szól, amikor elrendelték, hogy ki kell tűzni az önkormányzatokra – na jó, nem elrendelték, de nem ártott kitűznöd, ha melegen akartad a levest a menzán. A képregényben egy erdélyi kisfiú háromba tört alkarral jött haza az iskolából, mire az apja szólt neki, hogy tekerje a székely zászlóba és rögzítse a zászlórúddal, beforr. Ez számomra azt jelentette, hogy a zászló egy textil és kész, ami miatt értékes, azt nem lehet kitűzni. Az olvasók nem így értették. Eleve kevesen veszik a fáradságot, hogy hárommal tovább gondoljanak egy-egy rajzot, idő sincs, mindig jön egy koala vagy elpusztult panda. Az a baj, hogy a magyarságnak nincs sem ikonosztáza, sem elveik, amelyek, ha nem is sérthetetlenek, de valamelyest szentek. Így az sincs tisztázva, hol a határ karikatúra és gyalázkodás között – nem mintha az ilyesmit törvénybe lehetne foglalni.


Merényi, Marabu, Pápai és Bayer Antal moderátor

Az (ön)cenzúráról

Merényi: Semmiben sem korlátoznak, sőt, éppen az a baj, hogy nincsenek visszajelzések a szerkesztőség felől, így bekötött szemmel kell kitalálnom, mehet-e a Samantha Fox-poszter. Eddig egyetlen rajzot dobtak vissza – nem is a szerkesztő vagy a főszerkesztő, hanem a komplett szerkesztőség –, amiben az Origo felmondott újságíróit közmunkásként ábrázolom. „Nyílik a pitypang, megírjam?” – kérdezi az egyik az árokparton, „Te hülye vagy, bazmeg”, mondja a másik. Értették ők a poént, de azt mondták, nevetségessé teszem őket, mégiscsak van, aki három gyerekkel állt fel. Újságíró újságírót nem bánt, értem én. Rajzoltam egy sokkal szarabbat és kész, a számlatömböm pedig ugyanúgy kinyílt.

Pápai: A Népszavánál csak arról kell egyeztetni a szerkesztővel, hogy a szombati címlaprajz alkalmazkodjon a főcímhez. Ez persze nem egyirányú folyamat. Csak egy konfliktushelyzet volt, a 2006-os rendőrattakról szóló rajzomat nem csak nem sikerült átnyomnom, még jókat is veszekedtünk miatta. Ez még egyházi témáknál szokott előfordulni. Egyébként általában megnyerem a csatákat. Bár az, amikor meghalt Csurka és a mennybe ment, ahol hatalmas pajesszal várja Szent Péter, mire ő: „Tudtam, bazmeg, tudtam!”, az csak interneten mehetett.

A politikusok főleg perekkel próbálnak cenzúrázni, ám ezek általában el sem jutnak a bíróságig. Amikor erre rájött a Jobbik – általában ők találnak meg –, kitalálták, hogy ha nem lehet törvényileg büntetni, meg kell változtatni a törvényeket. Vona felvetette, hogy a poénjaim tárgyait vegyük fel a védett nemzeti jelképek közé, amilyen a korona is és amit nem lehet gyalázni. Utóbbi márpedig szerintem nekem alapvető jogom: ha szembejön a korona, én meg fogom gyalázni. Marabu: Az igazi cenzúra az, amikor lebegnek a törvények és a határok, amikor nincs igazi sajtójog, nincs megfogalmazva, mi az, hogy gyalázás. Amikor sosem tudhatom, hogy amit rajzolok, gyalázkodó-e, hanem majd valaki más fogja kitalálni és kimondani. Amikor a hatalom akkor büntet, amikor akar.

A tabukról

Kórusban: Fogyatékosság! Merényi: Jó, mondjuk nekem volt egy rajzom, amin egy tolókocsis fiú a hátán fekszik, alatta a kocsija, a kerekek a levegőben, nem tudjuk, mi történik, majd megszólal: vége a repülőnapnak, apa, mehetünk haza! Azonnal megkaptam, milyen szemét vagyok, erre jöttek a tolókocsisok és megvédtek azzal, hogy annyira kurva jó érzés magukon nevetni és annyira ritkán adatik meg, szóval köszönik a lehetőséget. Meg lehet találni a témát a tabuk fölött a kis felhőcskékben. Nem rajzolom le Orbán Viktort baltával a kezében, inkább elviszem az olvasót egy Obiba. Nem a rendelkezéseket rajzolom meg, amiket a kormány hoz, hanem azt, ahogy azok lecsapódnak Taktaharkányban az italbolt mellett.


Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Pápai: Volt egy légzésbénult barátom, hetente kétszer vittem rajzszakkörre a nagyon meredek Baba utcából. Ahogy toltam, azon röhögtek a gyerekek, hogy mekkora lenne, ha elengedném és csak száguldana lefele. Bemutatta, lezúzott az utcán. Akkor tapasztaltam meg, milyen vad humoruk van a fogyatékkal élőknek. Egyébként nincs tabu – ami eszembe mer jutni, azt le merem rajzolni. Nincsenek fékek, erre tartom a szerkesztőt. Marabu: Ami bennem van, megrajzolom, nem tudok alá-, fölé- és mellémenni, mert akkor annyi a humornak. Fogalmam sincs, honnan jön az ötlet, de ha jön, meg akarom rajzolni. Én nem azért nem rajzolok olyat, mint a Charlie Hebdo karikaturistái, mert túl nagy bennem a tisztelet, hanem mert eszembe sem jut. Amúgy nincs tabu: ha jól tálalják a humort, az megfellebbezhetetlen, muszáj rajta röhögnöm akkor is, ha én vagyok seggbe rúgva.

A Charlie Hebdóról

Merényi: érdekes, ami most történik velünk – hogy elkezdjük hibáztatni az áldozatokat. Harrach is ilyen véleményt fogalmazott most meg – két mondat volt, mégis több napot kellett gondolkodnia rajta –, plusz ugye a Heti Válasz cikke, most már biztos, hogy sosem fogom megjegyezni az újságíró nevét(Szőnyi Szilárd – a szerk.). Azt pedig már észre sem veszem, hogy a Petőfin az a hír, hogy „újra Mohamed karikatúrájával jelenik meg a Charlie Hebdo”, amikor a lényeg az, hogy újra megjelenik, mégpedig ötmillió példányban. Miért kell Mohameddel kezdeni?!

Bayer Antal, moderátor: Ti megveszitek az új számot? Pápai: Azt reméltük, itt lesz.

Egy néző: Természetesen szörnyű, ami történt, de hívő keresztyénként annyi reflexiót engedessék meg, hogy ez a tragédia talán elkerülhető lett volna. (Egy másik néző: Ezért ültél itt három órát, bazmeg?!) A szabadság nem keverendő össze a szabadossággal. Ha a fogyatékosságot nem karikírozzuk ki, lehetne kicsit érzékenyebb a karikaturistatársadalom a hívők felé is. Én legalábbis nem szívesen látnék durva karikatúrát a Kisjézusról. Muszáj egymás érzékenységét tiszteletben tartani.

Merényi: Ölnél is? Néző: Természetesen nem. Merényi: Akkor a kör bezárult.

Pápai: Hatalmas logikai csapda van ebben. Tehát a kereszténységet lehet gyalázni, mert bár nem szeretnéd látni, lőni nem fogsz, de a tragédiát meg lehetett volna előzni, ha a gyilkosok érzékenységét tiszteletben tartjuk. Merényi: Nézd, én is hívő keresztény vagyok, de ami a Charlie címlapjain megjelent, az nem istenábrázolás. Ugyanaz történik, mint amibe én is belekeveredtem a székely zászlóval. Az iszlám fundamentalistáknak a vallás egy pajzs, egy felmentés: felhasználják istent, hogy kiéljék alantas vágyaikat. Ennek semmi köze a hithez, az bennünk van. Nem jön le az angyal, nem sugdos a füledbe isten. Egyszerűen nem ölünk embert és kész.

(Nem volt több kérdés.)

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aludasmatyi.blog.hu/api/trackback/id/tr327077713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása