Ludas Matyi újság

A filozófus és a medve
Élt egyszer egy nagyon művelt filozófus, aki valamilyen okból kitalálta, hogy a maga módján nevetségessé teszi a medvét. Ő ezt szatírának nevezte.
- Medve, te nagyon büdös vagy, nem WC-re jársz üríteni és terrorizálod a többi állatot. Sőt, embereket is megtámadsz, pedig azok csak kirándulgattak. Medve, te egyszerűen primitív vagy.
- Brumm! - felelte a medve és elment, hogy levadásszon egy őzet.
A filozófus nem hagyta annyiban. Úgy érezte, hogy az ő fegyvere a gondolkodás, a szabadság fegyvere, hiszen a filozófia a gondolkodás szabadsága... és fűzte is tovább a gondolatmenetét, mely sok ésszerű érvet tartalmazott, ám mindezzel csak egyetlen gond volt: a medve ezt nem értette, de nem is érdekelte. Mivel medve volt. A filozófust néhány társa óvatosságra intette, mondván, hogy még baja származhat e ténykedésből. De a filozófusban a szabadság eszméje égett, s e tűz nem hagyta őt békén. No meg volt kényelmes otthona, volt mit ennie és úgy általában biztonságban élt. Úgy gondolta, ő tudja mi a bátorság. Nem fog letérdelni holmi medvék előtt! A medve nem kérte, hogy térdeljen le, csak egyre mérgesebb brummogásával jelezte, hogy hagyják békén. Természetesen a maga törvényei szerint élt, ami lássuk be, sokszor sértő volt azokra nézve, akik nem eszerint éltek. A medve nem sokra tartotta a többieket, mert ő egy agresszív és rendkívül sértődékeny medve volt, mi több, "medvesége" már kóros méreteket öltött. 
A bátor filozófus tovább lődözte "szellemi nyilait" a medvére a maga biztonságos távolságából, s társaival jókat derültek ezen.
"Bátrak vagyunk!" - harsogták sörözgetés közben, de azt meg sem hallották, amikor a városban járó vadász a fejét ingatva mondta nekik: 
- Nem bátrak vagytok ti, hanem ostobák. Én sem nevezem magam bátornak, pedig én nap mint nap szembekerülök a medvével. Csak én ismerem őt, tudom hogy kell kezelni. Mellesleg azt üzeni, hogy betelt a pohár. Igaz, hogy medvéül üzeni, amit csak én értek, ti nem, de most már tudjátok: hagyjátok békén a medvét. Majd mi, vadászok rendezzük a dolgokat.
A filozófus és társai csak nevettek és a vadászt is töketlen hülyének nevezték. Persze ezt meg is indokolták észérveikkel. Aztán csak kacagva, bátran söröztek tovább. A vadász szomorúan legyintett és megjegyezte, hogy ezekkel a filozófusokkal ő bizony nem kötne életbiztosítást.
A vidám, sörözgető, szabadságszerető, önmagunkat szabadságharcosoknak gondoló filozófusok együttes erővel cikizték tovább a medvét. Nem adták fel. Bátrak voltak.
Egy szép nap aztán nyílt az ajtó és belépett a medve. Mielőtt a filozófus és társai újabb észérveket sorakoztattak volna fel, hogy miért nem jó az, ha a medve csak úgy belép, a medve felkoncolta őket.
"Basszus, lehet, hogy valamit nagyon elrontott..." - villant át a gondolat a filozófus agyán, de a rajta áthatoló medvekarom félbeszakította.
Az eset után filozófusok csoportja úgy gondolta, hogy ők csakazértis bátrak maradnak, így minden erejüket és befolyásukat bevetve vették célba a medvét. Őket olyanok biztatták, akik még náluk is nagyobb biztonságban éltek. "Filozófus vagyok!" - feliratokat aggattak magukra, jelezve szolidaritásukat. A biztatók pedig elégedetten dörzsölték a tenyerüket. Nem is gondolták volna, hogy ilyen egyszerű lehetőség pottyan az ölükbe, amivel relatíve olcsón beindíthatják régi tervüket, hogy a világ medvéit, filozófusait és egyéb lényeit jól egymásnak ugrasszák.
Sokan mások - filozófusok, vadászok, medvék és egyéb lények -átlátták ezt a mesterkedést és aggodalmasan csóválták a fejüket. Próbáltak szólni, hogy most kellene leállni, de őket csak kiröhögték vagy gyávának nevezték. Sőt, még le is hülyézték őket, mondván, minek terjesztenek ilyen összeesküvés-elméleteket?
A világban pedig egyre erősödött a brummogás.