Aztán azt hallgatjuk, hogy Orbán pária lesz az EU-ban, mert fogadja Putyint, és Putyinnal tisztességes, rendes, európai államférfi nem hajlandó találkozni. Ehhez képest Merkel kézen fogta a francia elnököt, Hollande-ot, és együtt kiutaztak Moszkvába, tárgyalni Putyinnal. Nem fogadták, fenét! Elmentek hozzá. Biztosan velem van a hiba, de szerintem ez cáfolja a hazai párhuzamos valóság lakóinak állításait. Nem is beszélve aztán Sarkozy volt (és eljövendő?) francia elnökről, aki a minap e szavakat mondta egy interjúban: „Oroszországgal közös a kultúránk. Az amerikaiak oroszokkal kapcsolatos érdekei nem ugyanazok, mint Európa érdekei Oroszországgal. (…) Nem akarjuk, hogy újjáéledjen a hidegháború Európa és Oroszország között. (…) A Krím félsziget Oroszországot választotta, és ezért nem tehetünk szemrehányást neki.” Hűha! Ebből még baj lesz… Sarkozy is szorulni fog! Még a végén a párhuzamos valóság lakói arra fogják kihegyezni a dolgot, hogy látszik rajta a magyar vérvonal…
Aztán itt vannak a civilszervezetek viselt dolgai. Ugye szintén évek óta hallgatjuk, hogy demokrata aztán nem firtatja, vizslatja, vegzálja a civileket. Ez ügyben maga az amerikai elnök is üzent nekünk, ide a végekre. És most mit hallok? Anthony Gardner, az EU-hoz akkreditált amerikai nagykövet nagyon felháborodott, amiért az amerikai-európai transzatlanti kereskedelmi egyezményt ellenző európai civilek „nem elég transzparensek”, és „nem lehet tudni, kik és milyen érdekek mentén pénzelik őket”. - See more at:http://magyarhirlap.hu/cikk/17007/Parhuzamos_vilagok…