A VONZALMAK ÉS SZAKÍTÁSOK KÖTETEMBŐL, A TÖRTÉNETEK A VIDÁM BARAKKBÓL FEJEZET EGY ÍRÁSÁT AJÁNLOM MINDENKI FIGYELMÉBE. (Ijesztő, hogy ma is aktuális)
Lackner László NYAKIG A GŐZBEN
Senekei akkor hallotta először a dolgot, amikor pénteken reggel átment kávézni a szomszédos szobába. Eleinte nem tulajdonított jelentőséget a kósza szóbeszédnek, de ahogy idővel visszacsengtek benne a mondatok, egyre inkább megmozgatta az agyát. „Az Öreg vasárnap délelőttönként uszodába jár”.
Még azt is suttogták, hogy Bélavári, az uszodavezető – egy külön helyiséget rendezett be neki alkalmilag – valami irodafélét – hogy legyen hol zavartalanul átöltöznie és hogy néhányan vállalattól ugyanakkor járnak úszni.
Az anyátokat! – szisszent fel Senekei. – Vasárnaptól már én is ott leszek.
Amikor betért a divatüzletbe még felötlött benne, hogy meg kellene tudakolni, hogy milyen színű fürdőnadrágja van az Öregnek, merthogy a szimpátia keltés szempontjából ennek is lehet jelentősége. Hasonló nadrág, hasonló ember! Mi ugye igazgató elvtárs, adott esetben minden lényeges kérdésben összhangba tudnánk kerülni, mert már lám az ízlésünk is megegyezik. De hát erre nem volt már idő, közeledett a vasárnap.
Életében nem járt még uszodában. Korán megérkezett és a pénztárnál gyorsan felszedte a szükséges információkat, hogy egyáltalán betaláljon az öltözőbe és a medence csarnokba.
A fürdőruha feszen állt Senekein – drága olasz modell volt, fém övcsattal. Forgatta a csípőjét a tükör előtt és elégedett volt, mert tulajdonképpen neki nincs is pocakja. Nem egy sportos alkat, tornából mindig fel volt mentve, de így is egészen elfogadható az alakja és arra gondolt, hogy ötvenkét évével akár imponálhat még a nőknek is.
Az ördög vigye a nőket, itt most az a szempont, hogy az igazgatóra milyen benyomást tesz. Neki pedig nagy hasa van és biztos nem szereti, ha jó alakú férfiak lebzselnek körülötte... Mindegy, egy kicsit majd haj¬lott háttal, púposan fog járni.
Beódalgott a fürdőcsarnokba. Bent vagy húszan le¬hettek, férfiak, nők —, de inkább fiatalok. Voltak, akik monoton kitartással rótták a hosszokat, mások egy¬helyben tempóztak ... Még nem megy bele. Hogyne, hogy kifáradjon, kiszívja a víz és amikor itt lesz az öreg, már ne tudjon könnyedén úszni. Mert úszni fog mellette. Nem hagyja le. Azt nem. Egy fejjel mögötte lesz és szépen, kimérten fog tempózni. Kimérten, nem hajtja túl magát, kímélnie kell a szívét.
Az óra úgy döcögött, mintha unná mérni az időt. El¬múlt már nyolc, félkilenc és semmi. Végre háromne¬gyed kilenckor nyílt az ajtó és megjelent az öreg. Be-jött a csarnokba, mögüle - mint egy nagy nyíló vi¬rág -, szétterült a kíséret. Nincs olyan nagy hasa - meditált magában. - Istenemre nincs, én jóval na-gyobbnak gondoltam. Ezt feltétlenül meg kell monda¬nom neki.
Egy alacsony, középkorú emberke odaszaladt a me¬dence lépcsőjéhez és kezével meglocsolta a vizet:
- Igazgató elvtárs, príma a víz. Kellemes meleg és sima.
- És az íze milyen, Mágorikám? - harsogta az igazgató hangja.
A kis emberke tudta a kötelességét - felmerített te¬nyerével egy nyelésnyi vizet és szürcsentett.
- Jó! Isteni! Igazgató elvtárs. Mint a friss kisfröccs.
- Várjon! Még ne igya ki, hadd fürödjünk előbb egyet! - kiáltotta az öreg és elindult a víz felé. Egy¬másra licitáló nevetési sortüzek kísérték mezítlábas, csattogó lépteit.
Senekeit nem látta meg senki; kívül esett a beszűkült látómezőkön és úgy figyelt, mintha ott sem lenne, de aztán hirtelen felkapta a fejét: - Á, itt van Meknács elvtárs is - ez meg mi a fenét akar el¬érni? Mert az asztmájának nem ezt írta fel az orvos, az tuti. Nézzenek oda, hogy villog a Petrák a gnóm, súly-emelő alakjával és ez akar engem lekörözni. Ez akarja megkapni az új marketing osztályt. Nem elvtársak, nem lesz itt vizicirkusz, mert itt van Senekei is és igen szép stílusban tud úszni.
Felállt és elindult a lépcső felé, a medence túlsó végé¬hez. Gyorsan belefeküdt a langyos vízbe és lassú üte¬mekkel , mint aki már órák óta tempózik - nekivá¬gott.
A másik lépcsőn letotyogott az öreg is és kiforratlan stílusában elkezdett csapkodni. Mögötte szerényen ka¬pálózott a kis csapat. Kialakult a felállás. Mellette - kicsit hátrább -, jobbról a termelési főosztályvezető kavargatta a vizet. A bal oldal üres volt.
Ez lesz az ő helye - gondolta Senekei -, megpró¬bálja odamanőverezni magát valahogy. Osztályvezető-helyettes, ebben a kompániában megteheti, hogy ott ússzon. Belefeledkezetten csapkodta a karjait - szépen haladt előre - és a medence közepén hirtelen felkapta a fejét
- Jaj, bocsánat! Majdnem összeütköztünk. - Aztán, mint aki most ismerte fel az öreget, hangot váltott: - Jó napot kívánok, igazgató elvtárs. Ön is jár uszodába?
- Én? Már hónapok óta. De magát eddig még nem láttam egyszer sem. Most van itt először?
- Ó, nem. Hogy tetszik gondolni? Már régi vizibéka vagyok, csak eddig mindig szombaton délután szok¬tam - és az igazgató bal oldalára evezett. - Tetszik tudni, én fiatalabb koromban sokat úsztam, majdnem versenyeztem is. Nálam ez tulajdonképpen folytatás.
- Ahá - vakkantott az öreg.
- Erre tessék úszni igazgató elvtárs! A bal sarok fe¬lé, itt jó meleg a víz, itt egészen kellemes - hadoná¬szott Senekei.
Az öreg darabos, népi stílusban mozgatta a végtagjait, össze¬vissza hadonászva. Senekei két nagyobb fröccsből is be¬nyelt, de nem mert köhögni, szép lassan gyűrögette le¬felé a klóros folyadékot. Említették neki a pénztárnál, hogy egészen tisz¬ta a víz és gyakran cserélik… Végre meg tudott szó¬lalni:
- Igazgató elvtárs is versenyzett valamikor?
- Nem, én nem.
- Pedig igen stílusosan tetszik úszni.
Egy erős, határozott kéz megragadta a jobb lábfejét és húzni kezdte hátrafelé. Minden erőlködése és rugdalózása ellenére lemaradt az élvonaltól.
- Ne haragudj, kérlek! Már harmadszor rúgtál a pofámba lenyelhetetlen mennyiségű vizet és hát másokat is határozottan zavarsz - szólt be neki Kerthelyi.
- Egyébként a társaságban - amibe te most tolakodtál be -, már vannak kialakult pozíciók. Ugye nem haragszol? - És úgy mosolygott, mint egy friss farsangi fánk. - Parancsolj, itt mellettem, jobbról van egy egészen kellemes hely, ahol nem érnek a sarkvidéki áramlatok.
A beszéd világos volt, mint a nyári déltáji nap, s leg¬alább annyira perzselt is.
A tizenkettedik kör után az öreg megállt a sekély¬ben és - mintha magának mondaná - megszólalt:
- Na, nézzük a szaunát!
- Menjünk - mondták többen is, csak Kerthelyi nem kapkodta a lábait.
- Te, nem jössz? - nézett rá Senekei, de már meg is bánta, hogy megszólalt. - Mit hívogatja ő ezt az utá¬latos alakot?
- Nem, nekem nem jó a szauna. - És duzzogó gyerekarccal folytatta a lubickolást.
- Nekem jó, direkt feldob - válaszolta mosolyogva és sietve felzárkózott.
Az igazgató után - váratlan leleménnyel - máso¬diknak sikerült besurrania az ajtón. Azért is mellé ül, nem fogják ezek őt önkényes háziszabályok szerint rangsorolni.
A kamrában bőrt perzselő tisztítótűz izzott. Ketten üldö¬géltek az áttetsző gőzben; piros bőrükön ökörkönny¬ként gyöngyözött a csapadék. - Nagyszerű - rebegte magának Senekei. - Most itt a lehetőség, hogy az öre¬get elszédítse. Itt ül mellette, csak valahogy elő kell hozni azt a nyavalyás marketinget; kifejti a public re¬lations szerepét a modern vállalati üzletpolitikában, egy-két elemző elmefuttatást megereszt az árréskon¬díció-vizsgálat lényegéről és minden oké lesz. Amíg ezt végiggondolta, érezte, hogy nagyon melege lett. Lán¬golóan égett a bőre.
Számára érdektelen gondolatok körül folyt a beszél¬getés, de mindenre figyelt, bólogatott és mosolygott. Közben készült a nagymonológra, építgette kis dramaturgiáját; töprengett, miként tudna a dialógusba okosan bekapcsolódni. Nyomasztó hőség öntötte el a mell¬kasát.
A beszélgetés a szakmai publikációk felé terelődött. A szívébe belevágott egy enyhe fájdalom; most, itt az alkalom, és az öreghez fordult:
- Igazgató elvtárs! Biztos tetszett olvasni az e heti „Gazdasági Szemlé"-ben a „Piackutatás, mint olyan" című cikket.
- Igen, azt hiszem olvastam - mocorgott az öreg.
- Szerintem a vállalatnál is meg lehetne valósítani az önszabályozós piackutatási rendszert. Száz százalé¬kos megbízhatóságot és naprakész informáltságot érhet¬nénk el vele.
Az öreg nem olvasta a cikket, de Petrák igen:
- Nézd kérlek, az a koncepció-rendszer csak mam¬mutvállalatoknál alkalmazható gazdaságosan, ahol több száz terméket kell telített piaci viszonyok mellett érté¬kesíteni. Nálunk véleményem szerint a Brook-féle módszert kell bevezetni, némi korrekcióval persze. Olcsóbb, viszonylag gyors és teljesen megbízható. Ugye, egyetért, igazgató elvtárs?
- Igen, igen, persze - nyögött fel az öreg.
A gőzben knock out utáni csönd lett hirtelen. És rá¬adásul Senekei nem ismerte azt a Brook-féle nyavalyát sem. Újabb forró hullám remegett át a testén, a szívét fájdalom markolta át. Rosszul érezte magát. Visszavág, vissza fog vágni ennek a hasbeszélőnek! Meg kell szó¬lalnia! Így agyonveretve nem fejeződhet be a vita. Na¬gyon rosszul van, ki kellene mennie ... Nem! Beszélni kell! Most, gyorsan!
- Kérlek ... én nem a ... komplex módszer beve¬zetését ..., csak egyszerűsített ... válto - és itt a gőz fehér színe elkezdett feketedni, szakadék nyílt alatta és zuhant hosszan lefelé...
A kórházban tért magához, az ágya végénél az isme¬rős főorvos állt.
- Ejnye, ejnye öregem! Nem megmondtam neked, hogy vigyázz a szívedre!? És erre te órákra beülsz a százfokos gőzbe. Tudod mi ez? - és egy hosszú keskeny papír¬csík közepére mutatott, ahol a cikázó fekete görbe egyenes vonallá nyújtózott ki. – Klinikai halál…
