„Megérte!”
(Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter 1996-ban arról, hogy mit gondol, megérte-e félmillió iraki gyerek halála a szankciókat.)

„Amerika nem zsarnok, hanem a világ békéjét, rendjét szívén viselő ország.”
(Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter az ATV-ben, 2014. december 21-én.)

A demokratikusan megválasztott Orbán-kormány létét ma kizárólag az Egyesült Államok fenyegeti. Mint tette azt átmeneti sikerrel, hatalmas pénzzel támogatva a helyi „civilszervezeteket” és a helyi ellenzéket egy sor olyan országban, ahol színes „forradalmak” puccsolták meg a hivatalban lévő kormányt. Grúziától Ukrajnáig.

Ennek ellenére, az Orbán-kormány politikusai két nyelven beszélnek. Míg a legfelsőbb szinten egy pillanatra sem becsülik le a veszély nagyságát, a miniszterelnök szerint az Egyesült Államok az eddigi passzív beavatkozás helyett immár aktívan avatkozik be a „műveleti területté” nyilvánított hazánk belügyeibe. Az amerikai beavatkozás paradigmaváltását sorra ismerik el a kormány vezető politikusai.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter „zsandárnak” nevezte az Egyesült Államokat. Kövér László a lapunknak adott interjúban („Egy új SZDSZ-ben gondolkodhatnak az amerikaiak”) kijelentette, Washington már nemcsak kormánycserét akar, de „ellenzéki elitcserét” is. Minderről nem csak az Egyesült Államok budapesti ügyvivője, André Goodfriend megnyilatkozásai és célzott látogatásai óta tudnak azok, akik korábban nem hittek Charles Gati, Clinton elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadójának nyílt és őszinte szavaiban, melyek szerint ha az Orbán-kormányt nem lehet demokratikusan eltávolítani, akkor erővel kell megdönteni.

Ha egy demokratikusan megválasztott kormányt létében kívülről fenyegetnek, akkor a kabinet politikusainak nem lenne szabad kétfelé beszélniük. Még kevésbé hűségnyilatkozatokat tenni a fenyegető ország irányába. Mely ráadásul a világ legerősebb hatalma.

Sajnos nem ez történik. Sorra jelentkeznek „Orbanisztán diktatúrájának” ellenzéki médiájában azok a kormánytisztviselők, akik ezt teszik. Az atlantista hűségében nehezen felülmúlható Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke az Index.hu hírportálnak adott interjúban egyebek között úgy észlelte, hogy saját kormánya Amerika-retorikája „vészesen” kezd emlékeztetni a putyinira. Hozzátette, az amerikai kitiltásokra válaszul ne „kitiltsunk, hanem meghívjunk, és vendégül lássunk!”, mondta a parlamenti államtitkár.

Németh nálunk valóban nehezen múlható fölül atlantizmusában. De azért felülmúlható. Jeszenszky Géza, az Antall-korszak magyar külügyminisztere, korábbi washingtoni, majd a mai kormány által kinevezett volt oslói nagykövet december 21-én járult az ATV-hez, hogy a felvezetésben faarccal hallgassa azt a „méltatást”, mely szerint ő a norvég Ökotárs Alapítvány sötét pénzügyeit ért hamis vád miatt mondott le oslói posztjáról. Az interjúban Jeszenszky elmondta, ő Amerikát „nem zsarnoknak, hanem a világ békéjét, rendjét szívén viselő országnak” nevezi. Hozzátette még: „hál’ istennek”, hogy annak idején már Mark Palmer amerikai nagykövet beleavatkozott belügyeinkbe.

Jeszenszkynek nemcsak szakmai teljesítményével, de memóriájával is súlyos bajok vannak. Ugyanebben az interjúban azt mondta – rosszallva, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter jelentős cseréket hajt végre a diplomáciai karban –, hogy noha ő egy rendszerváltás után vette át a tárcát, a természetes kopással együtt is csak a harmadát cserélte ki az állományának. Holott 1994. november 12-én, a Népszabadságban megjelent interjúban úgy nyilatkozott: „Én bizalmat szavaztam a régi gárdának, mondhatnám kivétel nélkül mindenkinek.”

A jelenlegi kormányt a hazai „civilszervezetekkel” és a mindig az idegen érdekeket magasztaló médiájával együtt eltávolítani igyekvő Egyesült Államok veszély vagy képzelt veszély esetén mindig ugyanazon a hangon beszél. Sőt, „szabad” médiája is. Amely uniszónóban hazudott az akkori kormánnyal Irak megszállása előtt arról, hogy Szaddám Huszein iraki diktátornak (aki iránt ma óriási a nosztalgia a szétbombázott országban) tömegpusztító fegyverei vannak. A Salon.com amerikai internetes portál visszatekintve ezt úgy értékelte, hogy „A média minden ága csődöt mondott, a napilapoktól, a magazinoktól és az internetes portáloktól kezdve a televíziós hálózatokig, kábelcsatornákig és rádióig.”

Irakot megszállása előtt tizenkét éven át sújtották embertelen szankciók. Lesley Stahl sztárriporter 1996. május 12-én, a CBS amerikai televízió híres 60 perc című műsorában e szankciók hatásáról beszélgetett Madeleine Albrighttal. Megkérdezte, megérte-e, hogy e szankciók miatt félmillió iraki gyerek meghalt. A Prágában született, később külügyminiszterré kinevezett, akkori amerikai ENSZ-nagykövet azt felelte: „Úgy gondoljuk, megérte.” Az interjúért – akkoriban az amerikai média még szabadabban beszélt – az ismert tévés Emmy-díjat kapott. Ha bármely más ország kormányának magas rangú tisztségviselője ugyanezt mondta volna bármely más országban elpusztított akár egyetlen gyermek életével kapcsolatban, azonnal diplomáciai karanténba helyezik. Amerika azt a hazugságot is felhasználta Irak lerohanására, hogy annak köze volt a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz. A hadjárat hatására több mint egymillió ember vesztette életét és több millióan veszítették el otthonukat.

Ez a „demokráciát” tűzzel-vassal globálisan terjesztő ország Magyarországon puccsot készít elő a kormány ellen. Eközben egy hangon beszél és hazudik rólunk Clinton volt amerikai elnöktől John McCain szenátoron és Victoria Nuland külügyi államtitkár-helyettesen át Obama elnökig, az amerikai politikai elit. Ilyen helyzetben legalább az összehasonlíthatatlanul gyengébb ország megtámadott kormánynak tagjait el kellene tiltani attól, hogy retorikájukban azok mellé álljanak, akik meg akarják dönteni saját kormányukat.