Nemcsak a mentalitástörténet miatt, hanem azért is, mert sok minden kiderül belőle.

A Népszava például 2013. november 11-én hosszú cikket közölt az Európában és a világban épülő falakról. A cikk címe Újkori vasfüggöny a bevándorlók ellen, szerzője Elekes Éva és Rónay Tamás.

Az írás felütése a következő: „Európa egyes országai, illetve az Egyesült Államok egyre kevésbé képesek megbirkózni a szíriai, illetve észak-afrikai menekültáradattal. Ezért több állam szögesdrótokkal és hőérzékelő kamerákkal is felszerelt falat emel külső határaira.”

Szeretném rögtön felhívni a figyelmet az írás megértő hangvételére. Ezt követően a szerzők utalást tesznek a jogvédő szervezetek ellenvetéseire, majd folytatják a falakat építő országok részletes felsorolásával.
Spanyolországról ezt tudjuk meg: „Spanyolország az 1990-es években a Schengeni Egyezmény 1995-ös életbe lépését követően, a belső határellenőrzés megszüntetésekor kényszerült rá arra, hogy kerítéssel vegye körül a Gibraltári-szoros túlpartján, az afrikai kontinensen fekvő, Marokkó területébe beékelődő két enklávéját, Ceutát és Melillát. Az Európai Unió támogatta a határvédelem megerősítését.”

Ismét szeretném felhívni a figyelmüket az idézett szövegrész két legfontosabb elemére. A Népszava szerint Spanyolország „rákényszerült” a fal építésére, méghozzá a bevándorlók, illetve a schengeni egyezmény miatt, továbbá az unió „támogatta a határvédelem megerősítését”. Tehát a 2013-as Népszava olvasatában a spanyolok falépítése a határvédelem megerősítése, amelyet támogat az unió. A Népszava távolabbra is tekint, imigyen: „…de amikor 1995-ben megindult az afrikai menedékkérők tömeges beáramlása, meg kellett erősíteni a határvédelmet”.

Megismétlődik tehát a vezérmotívum: a bevándorlás miatt meg kellett erősíteni a határvédelmet. Spanyolország tehát minderre rákényszerült, a bevándorlók ellen kénytelen védekezni, és a fal építése nem több, mint határvédelem. Legalábbis a 2013-as Népszava szerint. A dolgok megértése és elmagyarázása akkor is folytatódik, amikor a fal részletes ismertetésére kerül sor.

„A több mint 11 kilométer hosszú vaskerítés magasságát meg kellett duplázni, mivel az emberek egyszerűen létrát támasztottak a falhoz és átléptek. Időközben mozgásérzékelőket, infrakamerákat is felszereltek, számos ellenőrző pontot építettek ki.”

A Népszava ezt követően rátér a bolgár vasfüggöny építésére. Érdemes hosszabban idézni a vonatkozó szövegrészt: „Szófia október vége óta építkezik, Angel Najdenov bolgár védelmi miniszter október 24-én rendelte el három méter magas fal építését a törökországi határnál. Szófia így kívánja szabályozni a Bulgáriába irányuló, »példátlan mértékű« menekültáradatot.

A szíriai polgárháború kitörése, 2011 márciusa óta érezhetően megnőtt az országba érkezett menekültek száma. Cvetilin Jovcsev belügyminiszter október 25-én azt közölte, hogy 2013 eleje óta 8128 nem uniós állampolgár lépte át illegálisan az ország határait. Nyolcvan százalékuk semmiféle igazolványt sem hozott magával, így a bolgár hatóságok nem is tudják azonosítani őket. Átlagosan naponta körülbelül száz illegális bevándorló érkezik Bulgária területére. Szófia ugyan egyelőre nem tagja a schengeni övezetnek, mégis külső, török határa az Európai Unió határa is. Az úgynevezett védőkerítést azokon a szakaszokon építik, ahol eddig legalábbis a menekültek 85 százaléka lépte át az ország határát, közölte Vaszil Marinov. Mint mondta, a menekülteknek a jövőben Szvilengrad határátkelőnél kell beutazniuk az országba, mert így törvényesen regisztrálhatják őket.”

Nos, mint látják, a helyzet ugyanaz. A 2013-as Népszava teljesen tárgyilagosan számol be a bolgár fal felépítéséről, annak okairól. Érdemes megjegyeznünk az okok között felsorolt számadatot: mint a bolgár illetékes elmondta, 2013-ban, az év első tíz hónapjában 8128 illegális határsértő lépett be az országba. Ma körülbelül egy hét, tíz nap alatt jön ennyi.

A bolgár helyzet tényszerű, tárgyilagos és megértő ismertetése után a lap rátér a görög állapotok ismertetésére. Lássuk ezt is hosszabban: „Görögország 2012 tavaszán kezdte meg 12 és fél kilométer hosszú és három méter magas kerítés építését, szintén a török határszakaszon. Az építkezés összköltségeit hárommillió euróra becsülték. Athén Szófiával ellentétben a schengeni övezet tagja. Hrisztosz Paputszisz, a görög állampolgárok jogaiért felelős korábbi miniszter szerint csak az elmúlt évben több tízezer illegális bevándorló érkezett az országba, jelentős részük Törökország felől. (…) Komoly gondot jelent Athén számára, hogy ha egy uniós országban elutasítják egy illegális bevándorló menedékkérelmét, abba az államba küldik vissza, ahol átlépte az EU határát. Vagyis további sorsukról is Görögországnak kell gondoskodnia.

A fal 12 kilométeres szakaszát hőérzékelőkkel és infrakamerákkal is ellátják.”

A szerzők ezt követően ismét utalnak bizonyos szervezetek ellenkezésére, beszámolnak Ankara tiltakozásáról is, de mindjárt hozzáteszik azt is, hogy a törökök szintén falat készülnek emelni a szíriai határszakaszra.

Nos, így néz ki egy Népszava-beszámoló a falakról 2013 őszén.

Az illegális bevándorlók szignifikáns megnövekedésének idején, 2015 nyarán a Népszava és az összes többi ellenzéki médium a magyar kerítés építése kapcsán kizárólag diktatúráról, Európa végéről, erőszakról, szégyenről, brutalitásról, ostobaságról, értelmetlenségről, feleslegességről, aljasságról és Auschwitzról képes írni.

És tényleg nem értik, miért nevezzük őket idegenszívűeknek. Tényleg nem értik, hogy miért lesznek nagyon megbüntetve ezért. Ezért is.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/28730/Akkor_es_most#sthash.mEsRVDHu.dpuf

Lackner László A BÁRÁNYBŐR

Régóta töprengett már, hogy mivel is rontották el ilyen átkozottul az életüket? Gyakran azon kapta magát, hogy sétál az utcán, vagy nézi a moziban a filmet, nem egyszer vezetés közben az országúton eltűnődik és a szeme előtt a férjét látja maga előtt, amint civódnak, morgolódnak, ölik egymást, mintha két vértelen, zsémbes öreg ember okádná ki egymásra minden megkeseredett epéjét. Pedig, ha belegondol, Péter most lesz harmincnyolc, ő éppen csak elkerülte a harminckettőt – minden elfogultság nélkül még fiatalok.
- Hány éve is vagytok házasok? – meredt rá tudálékos arccal Klári, amint a kávét szürcsölgették a zsibongó eszpresszóban. 
– Nyolc. Éppen nyolc – válaszolta gondolkodás nélkül, hiszen már éppen elégszer elmélázott felette. 
Válság-évszám – állapította meg vésztjósló vércsehangon Klári. Közelebb húzta a székét és ettől kezdve átvette az irányítást. – Most kell észnél lenned, anyám! Ha Péternek közbe jön egy rámenős, fiatal szexis tyúk, te elvesztél. – Kezét anyásan ráemelte barátnője vállára és szinte sorsszerűen folytatta. – De szerencséd van. Mi is átéltük ezeket a nehéz időket Gézámmal, de én szerencsésen kióvtam. – Itt megállt, és egy rövidke drámai szünettel vezette fel a megmentő mondatot: - Neked fiam, most egy okos férfira van szükséged! 
Éva egyszerű, holtbiztos receptet várt ehelyett a taszító mondat helyett. Két markával megragadta a szék ülőkéjét, az majd letört a görcsös szorítástól. Első felindultságában megmerevedett, az arca kifejezéstelen maszkká vált, legszívesebben a barátnője arcába vágta volna, hogy neki nem szeretőre van szüksége.
– Megőrültél? – szakadt ki belőle végül ingerülten. 
De Klári lázba jött, izzott, mint egy túlfűtött haj¬sütővas.
- Nem édesem! És tudd meg, hogy azt a férfit úgy hívják, hogy: Fritz Kahn!
Megkönnyebbülést várt. Egy méltató mosolyt, vagy valami esetlen helyeslést.
- Ki az a ...Kan?... Én nem akarok semmiféle őrült férfit! - sziszegte felfújódva.
Klári a mindent jobban tudók mesterkélt feltűnősködő modorában felkacagott.
- Ez egy orvos, anyám. Van egy csodálatos könyve:
A szerelem iskolája. Az kell neked! Abban 1e van írva milyen a jó női szerető, és neked ma estétől olyannak kell lenned! Szedd rendbe magad! Új frizura, új köntös, új illatok, és meg¬látod, a férjed teljesen rád gerjed, mintha felújították volna. Nem lesz többé egymás gyilkolása, napokig tartó duzzogás... És van egy kikészített gyönyörű báránybőröm, a könyvvel együtt azt is megkapod...
x
Éva - markában egy cédulácskát szorongatva - félve, izgatottan sürgölődött a lakásban. Félt, mert nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a férje átláthat kitervelt ravaszkodásán, és izgult, mert nem bízott igazán magában; vajon el tudja-e hibátlanul játszani a szokatlan, betanult szerepet?
Már legalább ötödször nézett végig az asztalon és mindig megigazított valamit. Magában ismételgette: "Az asztalra tesz egy jófajta bort, és elkészít egy vágyakat gerjesztő előételt."
Villányi cabernet franc és kaviárral töltött petrezselymes főtt tojás, gombasalátában. Kell-e ennél remekebb összeállítás - állt némán, megdicsőülve.
A férje pontos volt, mint minden áldott nap, évek óta. 
Fél hat, csoszogás lábtörlő előtt, babrálás a kulcsokkal, az¬tán nyílik az ajtó és belép. Most sem köszönt, csak mormogott valamit, és megállt az előszoba közepén. Az nyomban feltűnt 
neki, hogy furcsán szokatlan minden.
- Szervusz - indult a férfi felé, fél lépéssel, bizonytalanul, aztán mégis esetlenül megtorpant. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy abba kell hagyni az egészet, még mielőtt
visszafordíthatatlanul belebonyolódik.
A férfi tüsszentett, majd megpillantotta a különös módon megterített asztalt.
- Mi az isten van? Névnap? Születésnap?
- Á, semmi! - lebegtette kislányos együgyűséggel a hangját az asszony, és kezével legyezett a teste mellett…¬ - Csak úgy.
- Már megint szórod a pénzt! - zengett végig a szobán és a férfi megállt a teríték fölött. - Tudod, hogy sok a savam, nem szívesen iszom vörösbort. Ettől a kaviáros izétől meg egyenesen hányingerem van.
- Soha nem mondtad - nézett rá kétségbe esve az asszony 
és Klári jutott eszébe: mi az ördögöt kell ilyenkor mondani, vagy csinálni?
- Nem mondtam, mert soha eszünkbe nem jutott, hogy ilyesmit vegyünk.
Az asszony körbeszaladta az asztalt, megállt az egyik szék mögött, háttal a férjének. Kipirosodott az arca, nem mert
hátra nézni.
- Leszedem a kaviárt a tojásról. Majd én megeszem - motyogta, aztán félénken hátra fordult. - Gyere kóstold meg. Én készítettem.
A férfi morgolódott még, aztán dacosan ledobta magát az egyik székre, mert amúgy meg már belegyengült az éhségbe. - Jól van. De igazán vehettél volna helyette egy fél kiló jó kis angol szalonnát, vagy főzőkolbászt.
Csendben ettek. A férfi csámcsogni kezdett, ez nála az étvágy biztos jele volt. Éva többször rásandított a karcsú borosüvegre. A tojást beletukmálja valahogy, de még rá kell szednie, hogy igyon a borból is egy keveset.
- Azért megkóstolod a villányit, ugye? - kérdezte szép, lágy asszonyhangján. - Az ABC-ben nagyon dicsérték.
A férfi teli szájjal, horkanva szólt vissza. - Ott mindent dicsérnek.
- A kedvemért kóstold meg! - állította angyali fehérre az arcát és mosolyogni próbált. - Csak egy kis pohárral. Legfeljebb bekapsz egy kis szódabikarbónát.
- Jól van, tölts! Úgysem hagysz békén, amíg nem nyalok
bele.
Az asszonynak a kis cédula jutott az eszébe: "Ma olyan hűvös van, gyújtsuk be a kandallót!"
Végigmérte a férje testét. Atlétatrikó, ing, pulóver, zakó... De azért megszólalt.
- Ma olyan hűvös van, gyújtsuk be a gázkonvektort!
- Hát gyújtsd! - hagyta rá nyeglén a férfi, és egy félig törött fogpiszkálóval bökdösni kezdte a fogai közét. - Bár inkább felvehetnél valamit. Már éppen mondani akartam, hogy nagyon lengén vagy öltözve. 
Az asszony hirtelen elmélázva Klárira gondolt, és az ő hangján szólalt meg. 
- Így kényelmes. Így érzem jól magam. - Aztán a konvektorhoz sietett és ügyetlenül kattintgatni kezdte a gyújtót.
A férfi mintha ott sem lenne figyelte, de egyre idegesebb, egyre táltosabb lett.
- Mikor tanulod már meg végre? - dünnyögte, és felugrott, mint akinek rugó szaladt az ülepébe, aztán egy kemény, erőteljes lökéssel belobbantotta a lángot. Rövidke jellegtelen közjáték volt az egész, és már vissza is tottyant a székre, hogy belekortyoljon a vörösborba
Éva - éretlen kislányok tanácstalanságával - ült a szőnyegpadlón: "És ekkor a nő elnyújtózik a kandalló előtt, mint egy nimfa."
Feltápászkodott, előrángatta a sarokból a báránybőrt, leterítette a konvektor elé és hasra fordulva rázuhant. Egyik lábszárát felhajlította és ütemesen harangozni kezdett vele, közben sandán figyelte a férjét, aki belebújt egy újság szét¬tárt lapjaiba.
- Tegyél fel egy lemezt! Az olasz dalokat - súgta oda, mint aki már teljesen biztos a dolgában.
A férfi nem mozdult, nem válaszolt; az asszony megismételte kívánságát. Péter arca lassan kibomlott a papírívek mögül, és az ablak felé fordult nagy bámuló szemekkel.
- Mit tegyek fel, és hova?
- Az olasz dalokat,... a lemezjátszóra - búgta újra elnyújtva a nő.
- Majd ha megőrültem - dőlt hátra székében a férfi. - Ürülök, ha csend van. Egyébiránt meg mit keresel ott, a földön fekve? Nem éppen eleget fáj a hasad? A feneked is teljesen kilátszik. Kelj fel gyorsan!
- Báránybőr van alattam. Jó meleg, fehér báránybőr - suttogta az asszony érzéki hanglejtéssel. A férje tudtára akar¬ta adni, hogy mennyire élvezi a finom, puha szőr cirógató érintését.
- Báránybőr? - ismételte gépiesen pergetve az elegáns szót a férfi, és szinte menedéket keresve elbújt az újság mögé.
Az asszony hosszan figyelte, érlelődött benne a düh, de egyenlőre csak elszánt volt. egyenlőre csak elszánt volt. Fellebbentette a fenekéről a köpenyt és mesterkélten dudorászni kezdett.
- Olyan csodálatosan tüzel ez a láng, nem jössz sütkérezni egy kicsit? 
- Nem, nem. 
"Kibontott haja félig fedett mellére omlik, s így - mintegy véletlenül - odaáll a földig érő tükör elé, a férfi mint sóvár gyermek a fényes kirakat előtt, szemével majd
elnyeli . . ."
De ő csak egy hatalmas újságot látott maga előtt, ami¬nek két hosszú lába volt, aztán eszébe jutott az előszobában, a télikabátok alól félig kilógó kis, repedt tükör...
Sugárzó meleg simogatta végig a testét. Fejét karjára hajtotta, könnyű álmosító hullám borította el.
"Vége a hosszú előjátéknak és a férfi karjába zárja a nőt, és most már rajta a sor..."
Éjfél elmúlt már, amikor arra ébredt, hogy egyik combján fájón forró a bőre. Feltápászkodott és lekapcsolta a konvektort. A szobát villódzó fény terítette be. A férfi hátravetett fejjel, nyitott szájjal ült a fotelban és horkolt. A televízió sápadtra világította az arcát.
"Ebből az eszméletlen kimerültségből másnap újjászületve ébrednek fel - a házasságban megfiatalodva."
Az asszony hunyorogva méricskélte a férjét, aztán a megszokott mozdulattal oldalba bökte.
- Ébredj!
Az feleszmélt és úgy tekintgetett maga köré, mint akit elvarázsoltak. Béna volt és élettelen.
- Már megint elaludtál! - morogta a nő vénasszonyos rekedtséggel. - Istenem micsoda egy férfi!
Összenéztek, és mintha már soha többé nem látnák meg egymást, elindultak a kis szoba felé és belezuhantak az ágyba.
Az asszony fejében még mondatfoszlányok kavarogtak mielőtt elaludt: "Persze ez csak egy típusa az erotikus asszonynak, …és csak egy típusa a szerelemben töltött éjszakának… "Ebből az eszméletlen kimerültségből másnap újjászületve ébrednek fel - a házasságban megfiatalodva."
Az asszony hunyorogva méricskélte a férjét, aztán a megszokott mozdulattal oldalba bökte.
- Ébredj;
Az feleszmélt és úgy tekintgetett maga köré, mint akit elvarázsoltak. Béna volt és
élettelen.
- Már megint elaludtál! - morogta a nő vénasszonyos rekedtséggel. - Istenem micsoda egy férfi!
Összenéztek, és mintha nem is látnák egymást, rezzenetlenül pihegtek aztán elindultak a kis szoba felé és belezuhantak az agyba.
Az asszony fejében még mondatfoszlányok zúgtak mielőtt elaludt: "Persze ez csak egy típusa az erotikus asszonynak, és csak egy típusa a szerelemben töltött éjszakának. Vannak asszonyok, akik másként reagálnak férjük szerelmi közeledésére. Vannak asszonyok, akik másként reagálnak férjük szerelmi közeledésére…

A szatirikus Ludas Matyi Szerző: Cultura / 2015. május 20. szerda / Kultúra, Irodalom    “Derű legyen, hol eddig csak ború volt, / Kacaj kincsét most másképp osszuk el.” Írt bele Heltai Jenő, Márai Sándor, Szép Ernő, Zilahy Lajos, Peterdi Pál és Örkény István is. 70 éve jelent meg a Ludas Matyi című szatirikus hetilap első száma. 1945. május 20-án jelent meg először a Ludas Matyi magyar szatirikus hetilap, amely 1945 és 1992 között, történetének java részében a pártállam “hivatalos” humorának sajtóterméke, évtizedeken keresztül az ország egyedüli vicclapja. Nevét Fazekas Mihály Lúdas Matyi című 1817-es elbeszélő költeménye után a lap indulásakor Moszkvából frissen hazatért Gábor Andor publicistától kapta, aki a lap alapítója, 1953-ban bekövetkezett haláláig főszerkesztője volt. E gondolattal indította a lapot: “Derű legyen, hol eddig csak ború volt, / Kacaj kincsét most másképp osszuk el.” Azonos címmel már 1867-től öt éven át jelent meg élclap, A magyar nép mulattató képes újságja alcímmel, főszerkesztője, Mészáros Károly egy ízben két év börtönbüntetést is kapott egy Ferenc Józsefet megfeszített Krisztusként ábrázoló karikatúra miatt. A Ludas Matyi íróit-rajzolóit az alapító Gábor Andor mellett a kommunista Szabad Népnek is dolgozó Szegedi Emil, a Szabadság című lapba is író Gál György és a humorista Tabi László szervezte meg. A korai gárda tagja volt többek között Hoffmann Ferenc (a későbbi Ephraim Kishon), Stella Adorján, Nóti Károly, Békeffy István, Király Dezső, a lapba írt Heltai Jenő, Márai Sándor, Szép Ernő és Zilahy Lajos is, karikaturistája volt többek között Kaján Tibor, Pályi Jenő, Szegő Gizi, Sándor Károly és Szűr Szabó József. A Ludas Matyi a karikatúrákkal és kisebb humoreszkekkel teli lap a politika iránt kevésbé érdeklődőknek is szerzett örömet. Ugyanakkor hatékonyabb politikai propagandaeszköz volt a politikai napilapoknál, amelyeket szűkebb kör, illetve másfajta olvasók forgattak. A Ludas Matyihoz kötődik a magyar humorban a hivatalos politikai vezetést szeretve bíráló módszer, amely a következő évtizedekben folyamatosan finomodott, és az 1970-es évek közepétől érte el virágkorát. A példányszám már kezdetben 200 ezer körül volt, majd néhány éven belül elérte a 400 ezret, a csúcson a 650 ezret. 1956-ra a Ludas Matyi nyitottabb orgánummá vált, új humoristák jelentek meg, mint Peterdi Pál, Somogyi Pál, Szilágyi György és Kun Erzsébet, és olyan tekintélyes szépírók is csatlakoztak újságírói közé, mint Illyés Gyula, Kónya Lajos és Örkény István. A Ludasban jelent meg először Örkény István klasszikus novellája A költészet hatalmáról. A hatvanas és a hetvenes évek elején alakult ki a lapot jellemző kifinomult, bírálva csipkelődő politikai humor, amely újdonságnak számított. Tabi László (1957-76) főszerkesztésében az élcelődés prédájává vált a Patyolat vállalat, a BKV, illetve a Magyar Rádió és a Magyar Televízió műsora, a politikusok ábrázolása a korábbiaknál jóval ritkábbá vált. Ebben az időben a lap szerzői között volt Galambos Szilveszter, Ősz Ferenc és a karikaturisták: Hegedűs István, Balázs-Piri Balázs, Pusztai Pál, Várnai György és Sajdik Ferenc. A lap a hetvenes években élte fénykorát, megjelent a Ludas Évkönyv is. 1976-ban Tabi távozott, utódja a Népszabadságtól érkezett Árkus József lett. Ezután a lap időnként politikai személyeket is kifigurázott, igaz, sohasem a legfelsőbb szintre nyúlva, és célponttá váltak a könnyűipari, belkereskedelmi és építésügyi miniszterek meg a mindenkori tévéelnök. Ez a gyakorlat már az 1980-as évekbe vezet át, amikor az áruellátást, a minőséget és az áremelkedéseket bírálták a humoreszkírók, Föld S. Péter, Tímár György és Lehoczki István karikaturista. A Ludas Matyi szerkesztősége a rendszerváltozás küszöbén önállósítani akarta magát az állami Hírlapkiadó Vállalattól, a vállalat azonban nem adta a lapnevet. Az 1990. március 7-én megjelent szám után a szerkesztőség a Mai Nap Rt-hez ment át, és Új Ludas néven indított hetilapot. A Hírlapkiadó a korábban külsős Dluhopolszky László vezetésével továbbra is megjelentette a Ludas Matyit a lapot 1992-től jegyző Szuhay Balázs főszerkesztőségével. Ám mindkét lap példányszáma csökkent, és 1993 végére mindkettő meg is szűnt. Az Új Ludas szerkesztősége Balázs-Piri Balázzsal az élen még néhány évig kiadta az Árkus József által elkeresztelt Úritök című élclapot, de ez sem tudott tartósan fennmaradni. A Ludas Matyit 1996-ban újraindították Radványi Barna és Peterdi Pál szerkesztésével, kéthetente adták ki, a közbeeső heteken a Ludas Matyi Rejtvénymagazin című testvérkiadvány került a standokra, majd 1999-ben végleg megszűnt. A vicclap majdnem ötven évig mosolyogtatta, nevettette, sokszor bosszantotta a magyarokat. Története 22 éve zárult le végleg, de hatása máig eleven, a rosszabbul élünk, mint négy éve szlogen egy nyolcvanas évekbeli Balázs-Piri Balázs karikatúrából vált szállóigévé. Címkék: Lúdas Matyi Hozzászólás 

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.