A karikaturista több mint hetven újságba rajzolt (Fotó: Hegedüs Róbert)
Semmit nem tiltottak a karikatúrakészítésben 1989 után. Gyurcsány Ferenc regnálása alatt éppúgy nem szóltak bele, mint ahogyan most, Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt sem avatkoznak bele a szerkesztőségek munkáiba – mondja Gyöngy Kálmán karikaturista, amikor arról érdeklődünk, lehet-e sértő egy karikatúra a hatalom számára. „Egyetlen esetről tudok: Kökény Mihály egészségügyi minisztersége alatt megjelent a politikusról egy igaztalan címlap, és ő ezt nehezményezte. De sem most, sem régen nem üldözték itthon a karikaturistákat: a politika elfogadta a műfajt. Az is tény, hogy önkontroll az volt, és 1989-ig sokan a fióknak rajzoltak. Valamelyest irányított volt a rajzolás, és a hatalomnak tudnia kellett, hogy miről készülnek grafikák” – meséli.

Épülő karikatúragyűjtemény

A karikaturista kisebb könyvtárányi anyagot gyűjtött össze szatirikus rajzokból, lapokból. A kollekciót úgy kezdte el építeni, hogy szerkesztőként másodközlésre anyagot adtak vidéki lapoknak, ő maga pedig semmit nem dobott el a másolt karikatúrákból. Van olyan rajzoló, akinek háromezer rajza lapul a fiókjában. Később elkezdett aukciókra járni, képeket vásárolni.

A humoros újságok közül elsőként az 1870-es Borsszem Jankót mutatja meg. Eredeti példányok, csak a kötésüket kellett felújítani. Az Üstökös eredeti számát is előveszi, amit még Jókai Mór adott ki: Balatonfüreden, a Jókai Múzeumban ennek csak a másolata látható. „Az 1848- ban és az utána következő időszakban a kiegyezésig a karikatúra szerepe a politikai viccrajzolásról szólt itthon. Jankó János, aki Bécsben tanult képzőművésznek, a legjobb karikaturista volt hazánkban, egyben a műfaj legfoglalkoztatottabb művésze. A jobb- és a baloldali politikai erőknek egyaránt rajzolt, sokszor úgy, hogy csak elmesélték a megrendelők neki, hogy néz ki az illető, akárcsak ma a rendőrségi fantomkép készítőinek. Számtalan remekművet alkotott fotóról is. Kemény, egymást gyalázó politikai viccek jelentek meg az 1910-es évek után Homicskó Atanáz, Gáspár Antal, Jeney Jenő, Forrai Zoltán, Bér Dezső, Biró Mihály, Deák-Ébner Lajos rajzain. Némileg hígultak ezek a megfogalmazások a reklámokhoz, plakátokhoz, céges táblákhoz, cikkekhez kiegészítőnek használt karikatúrák megjelenésével. Faragó Géza kifejezetten ezekre a munkákra szakosodott. Nem túlzás azt állítani, hogy kiemelkedő, nemzetközileg is elismert karikaturistáink voltak, és vannak ma is. Miközben nem szeretem az összehasonlításokat, van olyan magyar szakíró, aki szerint a magyar karikatúra elmaradt a korabeli német, vagy akár francia művészek mögött. Ezzel nem értek egyet, hiszen Jankó János fia, Jankó Elemér tizenhat éves korában kiment Németországba, és négy lap foglalkoztatta párhuzamosan. Ö volt az első, aki képregényeket is rajzolt, messze megelőzve korát” – meséli Gyöngy Kálmán a műfaj kezdeteiről.

Az udvari bolond a lapok közt

Negyvenöt után aztán piacra került az MSZMP lapja, a Ludas Matyi, ami „mindent vitt” a szatirikus rajzok terén. De a háború után az ország újraépítésekor még nem volt kemény diktatúra, úgyhogy párhuzamosan futott a Szabad Száj és a Ludas Matyi. A két rivalizáló humorlap mellett felbukkant még egy-két könnyedebb lap, mint az Izé, a Fűrész, a Füles Bagoly és a Pesti Izé a polgári humor megtestesítőjeként. A Szabad Szájat 1951-ben szüntették meg, a Ludas Matyi ebben az időszakban már hatszázezer példányban jelent meg. „Afféle udvari bolond státust kapott a Ludas Matyi, többet engedhetett meg magának, mint a többi lap” – mondja Gyöngy Kálmán.

Sokan azt gondolják, hogy a magyar karikatúra meghalt, ő azonban ezt határozottan cáfolja, mint mondja, inkább átalakult a műfaj felvevőpiaca. Ma a legnagyobb felhasználók a rejtvényújságok. Magyarországon jelenleg kétszázhetvenféle rejtvényújság létezik, a megfejtések viccek poénjai, ezeket karikatúrákkal illusztrálják.

„Azok a grafikusok, akik számítógéppel dolgoznak, elsősorban a reklámszakmában vagy animációs filmek, képregények készítésével keresik kenyerüket. Sokan internetre rakják fel munkáikat. De ha össze kell hasonlítanom a háború előtti és utáni portrékarikaturistákat, akkor azt kell mondanom, hogy portrérajzolásban jelenleg is kiváló karikaturistáink vannak, akik nem hogy egyenrangúak a régiekkel, de esetenként azoknál jobbak is” – hangsúlyozza. Példaként Tóth Antal Tóniót, Zsoldos Pétert, Pápai Gábort, Dluhopolszky Lászlót, Szénási Ferencet és Fenekovács Lászlót említi. A Ludas Matyi kiadói joga Gyöngy Kálmán lapkiadójának birtokában van, jelenleg rejtvényújságot forgalmaznak Ludas Matyi fejléccel. Az interneten Aludasmatyi.blog.hu címen működtet lapot, amelyben ideológiai hovatartozástól függetlenül a jobb- és a baloldali karikaturisták munkáit is publikálja.

Gyöngy Kálmán több mint hetven újságba rajzolt, elsősorban nem portrékat, mert azt mondja, abból lesz portrékarikaturista, akinek nincs humora. Nyolcvankilenc után kezdett újra karikatúrákat rajzolni. „Öt és fél évig rajzoltam a Népszabadságnak, egy pályázat eredményeként. Fogalmam sincs, hogy miért engem választottak, olyan mestereket megelőzve, akikre felnéztem. A Budapest melléklet cikkeihez kellett karikatúrát készítenem.”

„A vallással ne…”

Nem hagyhattuk ki a kérdést, hogy mit szól a párizsi Charlie Hebdo szatirikus lap tömegmészárlást kiváltó rajzaihoz. „Afelé hajlok, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyekkel kapcsolatban a határokat nem szabad feszegetni. Idetartozik a vallás is. Volt, hogy az Aludasmatyi.blog.hu oldalra betettem egy vallással kapcsolatos, bár ízléses viccet, aminek kapcsán a hozzászólásokban finoman »a vallással ne, ne…« megjegyzés érkezett. Ez a beírás jobban megmaradt bennem, mintha valaki durván, becsmérlőn fogalmazott volna. Úgy gondolom, hogy a karikatúrának sértőn, gyalázkodva egyik vallással sem kellene foglalkoznia, pedig nem vagyok gyakorló hívő. Mégis mindenféle erőszak ellen vagyok. Úgy érzem, hogy valamilyen érdek mentén manipulálva voltak a karikaturisták a drámájuk kapcsán. Most mi is egy kicsit manipulálva vagyunk” – fogalmaz.

Noha addig is létezett Humor lexikon, Gyöngy Kálmán végiglapozva megállapította, hogy ennél sokkal több karikaturistáról tud, így több mint ötéves munkával elkészítette 472 oldalon a Magyar karikaturisták adat- és szignótárát. Érdeklődésünkre, hogy milyen jövőt szán a hatalmas gyűjteménynek, elmondta, volt olyan törekvése, hogy létrehozzon egy múzeumot a gyűjteményéből, ez ügyben járt már két vidéki városban, kisebb épületet is tudtak volna biztosítani, de az önmagát eltartó múzeum koncepciója jelenleg nem működne itthon.

„Kremsben 2001-ben készítették el az egyetlen karikatúramúzeumot az osztrákok. Mi a volt szövetségesekkel mindent egy kicsit később csináltunk. Elfogadtam, hogy most nincs erre pénz, de elképzelhető, hogy húsz-harminc év múlva ezek a rajzok bekerülnek egy múzeumba, méltó helyükre.”